ARATÓ GERGELY,

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY,
ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt mondják, hogy egy csepp ecet megront egy hordó bort. Itt nem egy csepp ecet van ebben a törvényjavaslatban, hanem egy jó vödörnyi, mert azt hiszem, abban nincs köztünk vita, ebben én egyetértek képviselő úrral, amikor azt mondja, hogy abban a Házban valószínűleg széles körű egyetértés van, hogy keresni kell a módot egyrészt a nemdohányzók védelmére, másrészt a dohányzás visszaszorítására, ezen belül különösen a fiatalkori dohányzás visszaszorítására.
(12.20)
És vannak is olyan intézkedései ennek a törvényjavaslatnak - ezt Nacsa képviselő úr kedvéért mondom, aki ezt, úgy tűnik, nem értette meg Szilágyi György felszólalása alkalmából -, vannak olyan részei ennek a törvényjavaslatnak, amelyek valóban ebbe az irányba mutatnak, és amelyeket az ellenzék, a Demokratikus Koalíció biztosan tudna támogatni. Nem ezekkel a típusú intézkedésekkel van tehát a baj.
Kétfajta olyan probléma van, amire szeretném felhívni a figyelmüket, és ami miatt ez a törvényjavaslat nem a megnevezett célokat, hanem egészen más, leginkább üzleti célokat szolgál. Egyrészt nem javítja azokat a rendelkezéseket, hanem inkább ront rajtuk, amelyek létrehoznak egyfajta speciális monopóliumot ezen a területen, bizonyos üzleti köröknek osztják ki a koncessziókat akár a nagykereskedelem, akár a kiskereskedelem területén.
Drága Lázár János képviselő úr, ne haragudjon, de minket az, hogy nem a multik, hanem az ön haverjai intézik a dohány-nagykereskedelmet, nem nagyon nyugtat meg, nem is érdekel, ez az önök magánügye, és ennek érdekében törvényjavaslatokat az Országgyűlés elé hozni ugyan lehet, ezeket megszavaztatni is meg lehet, de azt, hogy mi lelkesedjünk eziránt, talán ne tessék elvárni tőlünk. Mint ahogy a dohány-kiskereskedelemben is az történik, hogy jól behatárolható, a sajtó által feltárt üzleti körök szerzik meg saját nevükön és álnéven a koncessziók jó részét, másokat pedig politikai kegyként osztogatnak szét.
Önök ezt a rendszert nemhogy szeretnék fenntartani, meg is akarják erősíteni, újabb koncessziókat léptetnek be a rendszerbe, hiszen már régen kaptak a hűbéresek valami kis birtokot, most újabb birtokokat lehet osztogatni, és hasonlóképpen pedig ugyanígy megerősítik ezeket a típusú üzleti viszonyokat.
Azon meg - és nem szeretnék hosszasan erről beszélni, hiszen képviselőtársaim ezt elmondák -, azokon az ügyeken, amelyeken egyszerűen a józan ész alapján változtatni kellene, mint például a fóliázás ügye, ebben pedig nem érdekli önöket sem az üzletekben dolgozók, sem pedig a dohánykereskedelemmel foglalkozók érdeke, itt nem hajlanak arra, hogy valamilyen józan megoldást találjanak. Nyilván azt is teljesen értem, hogy mi a célja ennek a rendelkezésnek, félreértés ne essék, de akkor kell erre jó kompromisszumot találni. Általánosságban is azt gondolom, hogy ha az lenne a szándék, hogy a kiskorúak védelmét erősítsük meg, akkor bizonyára lennének olyan megoldások, amelyeket meg tudnánk közösen találni, de nyilván nem ez a szándék, ehhez önök például nem nyúlnak hozzá.
Mi a másik terület, ami ennek a javaslatnak a célja? Nyilván észlelték önök és azok, akik ön helyett a törvényjavaslatokat szokták írni ezekben a témákban, hogy az e-cigaretta vagy az e-dohányzás egyre nagyobb szeletet hasít ki, és ismét nem az a szándék, hogy itt szabályozottabb viszonyok legyenek, meg nem az a szándék, hogy valamilyen módon védelmet nyújtsanak; az a szándék, hogy betereljék ezeket az eszközöket is a dohánykereskedelembe, nőjön a profit a nagykereskedelemben és a kiskereskedelemben, nőjön az állami bevétel is. Magyarán szólva: ez egyfajta pénzbehajtás azzal a speciális stichhel, hogy ráadásul nem is állami pénzbehajtás, hanem a magánpénzbehajtás eszközévé teszik ebben az ügyben ismét az Országgyűlést.
Egyetértek azzal, hogy szükség van szabályozásra, ebben önöknek igaza van, de hát persze tudjuk, hogy a következménye ennek a szabályozásnak egyébként az lesz, hogy elkezdődik majd egy macska-egér játék, be lehet tiltani az internetet, mondván, hogy majd itt interneten rendelnek - nyilván sarkítok -, az internetes kereskedelmet, rá lehet állítani az adófizetők költségén a NAV-ot, hogy bontogassa fel az interneten rendelt csomagokat, vagy zárjon be weboldalakat, nem olyan egyszerű, egyébként ezt tudjuk, de hát lehet ezzel szórakozni, el lehet költeni erre egy csomó közpénzt annak érdekében, hogy a profit az ön szűkebb és tágabb üzleti és baráti körében realizálódjon az e-cigiből is.
Tényleg ez a megoldás? Tényleg ez a cél? Nem az lenne a megoldás egyébként, hogy kialakuljon például az ilyen típusú termékek internetes kereskedésének egy olyan, megfelelő védelmet nyújtó, egyébként a kiskorúakat védő, a minőséget védő, az állami jövedelmeket biztosító rendszere, amelyik ugyanakkor nem dugja a fejét a homokba, és nem tesz úgy, minthogyha nem létezne internetes kereskedelem, és nem ebbe a világba menne a világ? Nyilván lehetne, ez lehetséges lenne, kivitelezhető lenne, csak éppen akkor az önök dohányboltokban és nagykereskedelemben érdekelt üzletfelei és barátai nem jutnának hozzá az ebből származó profithoz.
Azt kell tehát mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindenben számíthatnak a támogatásunkra, ami a kiskorúak védelmével, a nemdohányzók védelmével, a dohányzás visszaszorításával kapcsolatos, és semmiben, ami az önök üzleti érdekeit védi, és ennek a törvényjavaslatnak a döntő része sajnos ezzel foglalkozik. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem