NACSA LŐRINC,

Teljes szövegű keresés

NACSA LŐRINC,
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Csodálkoztam, amikor a Jobbik Szilágyi Györgyöt választotta vezérszónokának ennek a fontos témának, hiszen elég cinikus, amikor Szilágyi György arról beszél, hogy valamilyen káros szenvedélynek, valamilyen rossz dolognak kik a vámszedői, amikor tudjuk, hogy milyen hisztériát rendezett itt a szerencsejáték-törvénynél, a félkarú rablók betiltásánál, aztán később ki is derült, hogy itt a családi-rokoni-baráti érdekeltségek voltak azok a problémák, amik miatt ő nem tudta elfogadni azt, hogy az az intézményrendszer, az a gyakorlat, amely sok százezer magyar embert érintett - a kocsmákban, vidéki helyeken,művelődési központokban és sok helyen kihelyezett félkarú rablók -, olyan károkat okoztak a magyar családoknak (Bana Tibor: Ti azért nagyobbat okoztatok!), hogy lépni kellett; ezt nyilvánvalóan ő nem tudta támogatni. Ki is derült, hogy milyen érdekeltségek voltak itt. (Z. Kárpát Dániel: Testvérem, ez milyen szakmai érv? Ne viccelj már!)
Most is Szilágyi képviselő úr a felszólalása egyik felében egy kicsit mint a dohánylobbi embere tűnt fel, hiszen támadja azt az intézkedést, hogy a cigaretták ne kerülhessenek kivilágított helyre, támadja azt az intézkedést, hogy a trafikok ablakaiban ne lehessen cigarettareklám, ne lehessen folyamatosan a cigarettás dobozokat és a cigarettás hirdetéseket nézni (Arató Gergely: Ezeket pont nem támadta. - Z. Kárpát Dániel: Erről nem beszélt, nem baj?), ezért történik a lesötétítés; számos olyan intézkedést támad a képviselő úr, amely nyilvánvalóan azt segíti, hogy a dohányzást visszaszorítsuk Magyarországon. Ennyi szót talán megérdemelt a jobbikos képviselő úr felszólalása. (Z. Kárpát Dániel: De nem is beszélt arról…)
Magyarország Kormányának és a Fidesz-KDNP parlamenti többségének…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem