ELNÖK

Teljes szövegű keresés

ELNÖK
ELNÖK DR. LATORCAI JÁNOS: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Szeretettel köszöntöm valamennyiüket és mindazokat, akik figyelemmel kísérik mai munkánkat.
Az Országgyűlés harmadik rendkívüli ülésének 2. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Gelencsér Attila és Szilágyi György képviselő urak lesznek a segítségemre.
Az eredeti forgatókönyvtől a szükségszerűségnek megfelelően egy kissé eltérve, de az érintettekkel egyeztetve jelzem, hogy majd az érkezésnek megfelelően tudunk azoknak szót adni, akik pillanatnyilag nem tartózkodnak az ülésteremben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem