ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Így van, felszólalásomnak a „Halálsoron” címet adtam; halálsor, azaz siralomház. Itt egy eldöntendő kérdés, hogy ennek az intézménynek van-e jogosultsága. Sok esetben én azt mondom, igen, a megátalkodott gazemberek oda valók, nincs mit rajtuk sajnálkozni. Viszont itt településekről van szó, a magyar vidékről van szó, ebben a felszólalásban a vidékkel, a magyar falvakkal és azon belül saját választókerületemmel kívánok foglalkozni.
Ezek az aprófalvak - hiszen egy aprófalvas szerkezetű választókerületből érkeztem, Dél-Somogyból - bizony nem értik, hogy ők miért kerültek a halálsorra. Nem értik, hogy miért mondták ki rájuk a halálos ítéletet, mert hogyha minden így megy tovább, akkor be kell látnunk, hogy annak a Magyarországnak, annak a vidéki Magyarországnak, amit még ismerünk vagy ami az emlékeinkben él, vége.
Költségvetési módosító javaslatainkkal többek között azt is szerettük volna elérni, hogy ezt a véget megpróbáljuk legalábbis lassítani, és kiváló képviselőtársammal, Magyar Zoltánnal nem véletlenül javasoltuk azt, hogy a „Magyar falu” programra szánt összegeket növeljék meg. Hiszen ha megnézzük, hogy a következő esztendőre a kormányzat mekkora nagyságrendben fordítana erre a célra forrásokat, akkor azt látjuk, hogy ez nem éri el a költségvetésnek a fél százalékát, 90 milliárd forintról beszélünk, ez az eredeti előirányzat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez bizony nem lesz elég ahhoz, hogy megállítsuk azt a dübörgő és a vidéken keresztülszáguldó, gyorsvonatként azt letaroló problémahalmazt, amivel szembesülünk. A településszociológiában jól ismert az az úgynevezett Kipp-pont, amit a nagyon-nagyon sok hazai településen már elértünk. Ez az, amikor a szelektív menekülés, illetve a szelektív elvándorlás már konkrétan meneküléssé válik, és aki él és mozog, aki egy kicsit is társadalmilag mobilisabb, az otthagyja a magyar falut, azt a magyar falut, amire Csoóri Sándor még azt mondta, hogy ez a nemzet gerince. Ha a kormányzat komolyan gondolja azt, amit amúgy vidékpolitika kapcsán el szoktak mondani, akkor ezt a Csoóri Sándor-féle szentenciát valami aranytáblába kellene vésni.
Mi úgy látjuk, hogy az az 50 milliárd forint, amit előirányoztak, mondjuk, a falusi útalapra, az messze nem lesz elég ahhoz, hogy megoldja a problémákat. Messze nem lesz elég ahhoz, hogy ezek a települések végre kinyíljanak, és ne érezzék úgy magukat, mint amelyek élve vannak eltemetve, és mondjuk, probléma nélkül, ne csak helikopteren vagy néhány tíz milliós terepjáróval lehessen őket megközelíteni. Hiszen az infrastrukturális ellátottságuk, azok a katasztrofális útviszonyok, amelyek, mondjuk, a Dél-Dunántúl tájegységét is jellemzik, önmagukért beszélnek, és elüldöznek onnét mindenkit, elűzik onnét a potenciális befektetőket is. Ezen kellene javítani, tehát nem véletlenül mondtuk azt, hogy ezt az összeget legalább 20 milliárd forinttal növelni kellene.
Növelni kellene a falusi alprogramokra szánt források nagyságát is, hiszen elismerjük, számos jó kezdeményezés található itt, viszont ha ezt összevetjük azzal a problémahalmazzal, amellyel mondjuk, az ilyen nem kormányzati zsúrpubiknak való vidéken saját magam is nap mint nap szembesülök, akkor azt kell hogy mondjuk, ez bizony kevés lesz ahhoz, hogyha nemcsak egyfajta szépségtapasz szerepben gondolkodik a kormányzat, tehát kevés lesz ahhoz, hogy megoldják ezeket a gondokat.
Elöregedő településekről van szó, ahol már nincsen iskola, ahol nincsen orvos, ahol lassanként most már a bolt is bezárt. Ha azt akarjuk, hogy befektetőket vonzzanak ebbe a térségbe, a népességmegtartó erőt növeljék, és ne csak egy-két Döbrögi legyen ott ezeken a településeken, akik semmiféle társadalmi felelősségérzettel nem rendelkeznek, és magasról tesznek egyébként az állami támogatásokon kívül arra, hogy mi lesz ezeknek a térségeknek a hosszú távú sorsa, jövője, akkor ezen a kormányzatnak is el kellene gondolkodnia, és meg kellene fontolni azt, hogy sokkal inkább odafigyel arra a magyar vidékre, ami nekünk a múltunkat jelenti, és hiszünk abban, legalábbis itt, a Jobbik frakciójában, hogy a magyar jövőt is jelentheti.
(13.00)
Erre kértük a kormánypárti padsorokban ülőknek a támogatását. Nyilvánvalóan illúzióink nincsenek, márpedig ezeknek a kistelepüléseknek a megmaradása magyar nemzeti szempontból is elképesztő fontossággal bírna. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
