ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY (DK): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fővárosi Törvényszék minapi ítélete kimondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumát is felelősség terheli azért, mert a törvénnyel ellentétesen szegénység miatt is elszakítanak családoktól gyerekeket. Hiányzik a módszertani útmutató, hiányzik a megfelelő eljárásrend annak érdekében, hogy erre a drasztikus intézkedésre, a gyerekek családból való kiemelésére anyagi okokból, szegénység miatt ne kerülhessen sor.
Az esetek többségében ez az intézkedés roma gyerekeket érint, és erre nem tudjuk elfogadni indoklásként azt, hogy ennek egyszerűen az az oka, hogy a roma családok nagy része mélyszegénységben él. Hatalmas probléma, hogy a szegénység ma Magyarországon milliókat érint, persze nem az önök által hamisított statisztikában, hanem a valóságban akkor, ha kimennek a parlamentből és kimennek a kényelmes autóikból körülnézni egy kicsit akár kisebb, akár nagyobb települések szélső házaiban is.
De az a megoldás, amit erre ma a szociális intézményrendszer kényszerűségből, eszközök híján gyakran választ, hogy kiemeli a családból a gyerekeket, ez még inkább elfogadhatatlan és súlyosabbá teszi a helyzetet.
A megoldás hosszabb távon az lenne, ha valóban felszámolnák a szegénységet, különösen a gyerekes családok szegénységét, ha nem kerülnének utcára gyerekes családok kilakoltatással, ha olyan megoldásokat találnánk, amelyek minden családon segítenek és nem csak az önök által kiválasztott jómódú családokon. De 2010 óta azt látjuk, hogy a kormány nem törődik a nehéz sorban élőkkel, a legrosszabb körülmények között élőket pedig egyenesen láthatatlannak tekinti. A „senkit sem hagyunk az út szélén” az önök nyelvén azt jelenti, hogy belelökik őket az árokba. Másznának ki, ha tudnának, ha nem tudnak, úgy is jó önöknek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem jó. Abban az egy dologban egyetértünk a kormánnyal, hogy a család a legfontosabb intézmény, a gyerekek érdeke a legfontosabb. De ehhez az kell, hogy minden gyerek esetében a gyerek érdeke számítson. A családból kiszakítás, a gyerekotthon nem jó megoldás, az csak kényszermegoldás lehet. Persze, tudjuk, hogy erre nincs pénz, mondják önök, de van, amire van pénz, hiszen eljött a tejjel-mézzel folyó Kánaán, ahol a legfontosabb az, hogy végre egy jó nagy Attila-szobrot hozzunk létre ebben az országban. Na, erre jut pénz!
Ezek alapján azt szeretném megkérdezni a miniszter úrtól, hogy miért nem segítik a magyar családokat abban, hogy megfelelő körülményeket biztosíthassanak a gyerekeiknek. Miért veszik el a gyerekeket a családtól, ahelyett, hogy inkább segítenének abban, hogy a gyerekek a családban maradhassanak? Miért rúgnak bele abba, aki már amúgy is a padlón van? És miért fontosabb a képzelt múltnak szobrot állítani, mint megőrizni gyermekeinket a jövő számára? Köszönöm szépen. (Taps a DK padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem