BODÓ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BODÓ SÁNDOR
BODÓ SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Képviselő Asszony! Valóban egy munkahely sikeréhez, egy cég sikeréhez, egy vállalkozás sikeréhez egyértelműen hozzátartozik, hogy milyen az adott helyen a munkahelyi légkör. Fontosak a tárgyi feltételek, de legalább ilyen fontos az, hogy milyen körülmények között tudnak a dolgozók munkát végezni. Itt nyilván a piacnak is van egy szabályozó szerepe, de nagyon lényeges törvényi szabályozás is van: a munkavédelemről szóló törvény, az egyenlő bánásmódról szóló törvény, illetve a zaklatás büntetőjogi tényállása is egy olyan kategória, ami mindenképpen segítség lehet.
Ebben a helyzetben a munkavédelemről szóló törvény kapcsán inkább a megelőzés érdekében végzett munkáról tudunk tájékoztatást adni, akár a Pénzügyminisztérium honlapján is. Az egyenlő bánásmódról szóló törvény már nyilván tilalmi szabályokat is tartalmaz, és ezek megsértése esetén valóban per indítható.
Egy jócskán súlyosabb eset a zaklatás törvényi tényállása, ezzel már a büntető törvénykönyv is foglalkozik. Ezzel kapcsolatosan kérdés, hogy mit is tesz a kormányzat. Hát, tudom tájékoztatni arról, hogy a nemzeti ILO folyamatosan foglalkozik ezzel a kérdéssel; eddig is és ezután is napirendjén tartja. Reményeim szerint az őszi jubileumi konferencián, ami nemcsak jubileumi lesz, hanem munkakonferencia is, tudunk még ezzel a történettel foglalkozni.
Illetve arról is tájékoztatni tudom, hogy Magyarország Kormánya támogatta a nemzetközi norma megalkotását, és 2019. június 21-én megszavazta az egyezmény és az ajánlás elfogadását. Ez az, amit pillanatnyilag tehetünk.
Ez egy olyan terület, ahol sohasem dőlhetünk hátra, folyamatos figyelmünk, illetve a történetek folyamatos nyomon követése mindenképpen indokolt. Köszönöm felvetését. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem