DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Vitán felül áll, hogy a magyar betegeknek fáj anyagilag a legjobban az uniós állampolgárok közül, ha gyógyszertárba kell menniük.
A gyógyszer-finanszírozásban 2012 óta a magánszféra, azaz a lakosok saját zsebéből való költekezésének részaránya került túlsúlyba. Az állam lassú háttérbe vonulása a gyógyszerek támogatásából azt eredményezte, hogy az embereknek egyre többet kell költeniük, azaz egyre kevésbé támogatja őket az állam. Míg más európai országokban az állam állja a költségek kétharmadát, nálunk a helyzet fifti-fifti. Sőt, olyan európai példa is akad - és ez kifejezetten érdekes -, mint Észtországban, ahol olyan rendszert vezettek be, amelyben a betegek 100 euró, azaz nagyjából 32 ezer forint feletti költés után csak a gyógyszerek árának 10 százalékát fizetik.
A magyar módi különösen fájó azoknak, akik egészségi állapotuknál fogva drágább és kevésbé támogatott gyógyszereket fogyasztanak, vagy akik krónikus betegként rendszeresen kénytelenek a patikába járni. A jelenség mértéke nem alábecsülendő: a 16 évnél idősebb honfitársaink, tisztelt képviselőtársaim, 39,4 százalékának van legalább egy krónikus vagy tartós betegsége, sőt, az életkor előrehaladtával ez az arányszám folyamatosan nő, a legidősebb korosztályban a krónikus betegségekből már nemcsak egy, hanem kettő, sőt három is van egyszerre, amellyel küzdeniük kell a betegeknek. Szintén beszédes adat, hogy a gyógyszerfogyasztás közel 60 százalékát - vényköteles és vénymentes gyógyszerek egyaránt - a 60 évnél idősebbek adják.
Jól látható tehát, hogy hazánkban az a rendszer, ami majd’ az összes európai szokástól rendszeresen eltér, azzal ellentétes, igencsak rosszul érinti a krónikus betegeket, de legfőképp az idős lakosokat. Például Szlovákiában az állam kétszer akkora összeggel támogatja gyógyszerkiadásaik során a lakosokat - ez 209 euró/fő -, mint a Fidesz-kormány a magyar kisnyugdíjasokat, amely 119 euró/fő. Nem elég, hogy a magyar átlagbér kevesebb, mint a szlovák, a cseh vagy éppen az osztrák, de még a magyar betegeknek kell mélyebbre nyúlniuk a zsebükbe.
A szakma számításai szerint közel 20 milliárd forintot spórol az állam a magyar betegeken úgy, hogy arra kényszeríti őket, hogy a saját pénztárcájukból pótolják ki az árkülönbözetet. Nyilvánvaló, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez nem maradhat így. A gyógyszerek hazai állami finanszírozásán változtatni kell, és az uniós szabályok, az uniós szokás felé kell a lehető legközelebb vinni a szabályozást.
(15.50)
Sokkal fontosabb, hogy a legkevesebb pénzt hazavivő magyar dolgozók, nyugdíjasok ne messze meghaladó mértékben és mennyiségben finanszírozzák saját zsebükből a gyógyszerkiadásaikat, mint hogy más állami beruházásokra költsünk.
Mindezekre tekintettel az alábbi kérdésre várom tisztelt államtitkár úr válaszát: megváltoztatják-e végre a betegekre nézve előnytelen gyógyszertámogatási rendszert? Mikor adják végre vissza az elvett 20 milliárd forintot a gyógyszertárba rendszeresen járóknak? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem