DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön uniós és Eurostat-adatokra hivatkozott, s azt mondta, hogy uniós irányba kellene haladnunk. Az EU 28 országában, ha megnézi, hogy 2010 óta a háztartások összkiadásához képest mennyi a gyógyszerekre fordított kiadások aránya, akkor azt látja, hogy 7 százalékkal növekedett 2010 óta egy átlagos uniós háztartásban a gyógyszerekre fordított összegek aránya. És míg uniós szinten 7 százalékkal emelkedett, Magyarországon 9 százalékkal csökkent a háztartások által rendszeresen gyógyszerre fordított összegek aránya. Tehát nem az a jó irány szerintem, amit ön mondott, tisztelt képviselő úr, hogy növekedtek a gyógyszerkiadások nyolc év alatt 7 százalékkal, hanem az, amit mi követünk, hogy nyolc év alatt 9 százalékkal csökkent a háztartások jövedelméhez képest a gyógyszerekre fordított összeg.
A mi célunk a lakosság terheinek mérséklése volt, a betegek terheinek mérséklése, nem az üzlet keresése, nem az extraprofit biztosítása, nem a privatizáció, hanem a betegek terheinek a csökkentése. Ezért vezettük be a vaklicit intézményét, ami már az első évben 7,5 milliárd forintos megtakarítást jelentett a betegeknek és a tb-kasszának együttvéve. Ezt a következő évben még további 2,5 milliárd forinttal, majd a rákövetkező évben 2 milliárd forinttal növelni is tudtuk, tehát a vaklicit sikeresen csökkentette a gyógyszerek árát.
Ha a tb-támogatás összegét nézi, tisztelt képviselő úr, az az előző években elfogadott költségvetésekhez képest évről évre emelkedik. 2017-ben 339 milliárd forint, 2018-ban 357 milliárd forint volt, és ha elfogadjuk a következő évi költségvetést, akkor az idei 362 milliárddal szemben jövőre már 393 milliárd forintot, majdnem 400 milliárd forintot fogunk fordítani gyógyszertámogatásokra. 30 milliárd forinttal növeljük idénről jövőre ezeket a támogatásokat.
Ebből nem csak az átlagos gyógyszerekre, a nagyértékű gyógyszerekre is jutott. 2013-ban 5 új hatóanyag, ’16-ban 15 új gyógyszer, ’18-ban 14 új hatóanyag, ’18-ban 29 gyógyszer került föl a listára, amiben nagyértékű gyógyszerek, nagyon drága, akár százmilliós kezelést jelentő gyógyszerek is bekerültek a tb-támogatotti körbe. Magyarországon 106 olyan gyógyszer van, amelynek a térítési díja 100 forint alatti; 294 olyan gyógyszer van, amelynek a térítési díja 100-200 forint közötti, és 1273 olyan gyógyszer van, amely 200-350 forint közötti árba kerül, így összesen Magyarországon 1673 olyan gyógyszer van, amelynek a térítési díja 350 forint alatti. A leggyakoribb krónikus betegségek kezelésére szolgáló körülbelül ezer gyógyszerből körülbelül ötszáznak a térítési díja 500 forint alatt van, köszönhetően az elmúlt évek árcsökkentő politikájának is.
Ön azt mondta, hogy fele-fele a betegek által és a tb-kassza által finanszírozott gyógyszerárrész. Hát, ez nem fifti-fifti, tisztelt képviselő úr, hanem a betegek általánosságban 26 százalékot fizetnek Magyarországon, a társadalombiztosítás pedig 74-et. Tehát nem fele-fele, hanem egynegyedet a beteg, háromnegyedet a társadalombiztosítási kassza fizet. Ez a magyarországi arány. A nagyértékű gyógyszereket pedig 100 százalékban a tb-kassza fizeti.
Ön persze ehhez hozzákeverheti a vény nélküli gyógyszereket, csak a kettőt szerintem összekeverni nem érdemes. Azokat fontos nézni, amelyeket az orvos ír föl.
Szintén az ön által említett Eurostatnál, ahogy mondtam, ha a gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket egybenézi, akkor azt láthatja, hogy közel 10 százalékkal kevesebbet fordítanak erre a magyar családok.
Van másfajta politika is, mint például a tegnapi választáson megbukott baloldali görög kormány. A baloldali kormányzással duplájára emelkedett Görögországban a betegek által fizetendő, a jövedelmükhöz képest fizetendő gyógyszerárrész, de ha más nemzetközi összehasonlítást néz, tisztelt képviselő úr, Németországban hét év alatt nem nagyon változtak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezek az arányok, és Magyarország most már lassan (Az elnök ismét csenget.) megközelíti a német arányokat.
Szerintem a 9 százalékos csökkenés jó irány. Támogassa ön ezt azzal, hogy elfogadja a választ. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem