DR. ORBÁN BALÁZS,

Teljes szövegű keresés

DR. ORBÁN BALÁZS,
DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány Sopron és a Fertő tó mellé állt, és azzal a több száz milliárd forintos támogatással, amely a „Modern városok” program keretében Sopronba és a régióba érkezik, új perspektívát nyújt a térségnek. Ennek csak örülni lehet. A helyi lakosság is profitál abból, ha a turizmus megélénkül, és a tó végre méltó színezetbe öltözik. Közben épül a soproni új uszoda, zajlik a belváros rehabilitációja és a Lővérek-program is.
A Fertő tó hazánk egyik legtöbb lehetőséget magában rejtő turisztikai célterülete, amely végre megfelelő súllyal van kezelve. Érthetetlen, hogy ez miért fáj a Párbeszédnek. A Fertő tó partján lévő Sopron-Fertő vízi telep környezetének fejlesztése több tíz milliárd forintból, 100 százalékos kormányzati támogatással, a „Modern városok” program részeként azzal a céllal valósul meg, hogy a korábbi vízi telep területének kibővítésével magas színvonalú turisztikai vonzerőt jelentsen hazai és külföldi látogatóknak. A Fertő tó kincsei és a környezetében rejlő kikapcsolódási lehetőségek korábbi átfogó fejlesztések hiánya miatt a látogatók elől mind ez idáig rejtve maradtak. A Fertő tó magyarországi partszakasza a fejlesztéseknek köszönhetően a természeti értékek megóvásával újul meg az álláspontunk szerint.
A fejlesztés összes környezetvédelmi és természetvédelmi kérdésében jogerős engedéllyel rendelkezik. A fenntarthatóság érdekében speciális épületgépészeti megoldásokat is alkalmaztak a tervek, melyeket többek között az Osztrák-Magyar Vízügyi Bizottság is jóváhagyott. Az új épületek méreteit, építészeti megoldásait nemcsak az Országos Tervtanács, de a térségi Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület is jóváhagyta.
A fent bemutatott fejlesztésnek éppen az a célja, hogy kiszélesítse azt a kört, akik az egyedülálló terület természeti értékeit hasznosítani, megóvni és bemutatni tudják. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem