DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Hadd szóljak egypár támogató szót Szabó Sándor képviselőtársam mellett, hiszen ő arról beszélt, hogy van az Országgyűlés asztalán olyan, az önkormányzatok általános helyzetét érintő módosító javaslata, amely jelentősen jobb helyzetbe hozná az önkormányzatokat, tulajdonképpen pótolná azokat a forrásokat, amelyeket önök évekkel ezelőtt elvettek az önkormányzatoktól.
Hiába alakult át tulajdonképpen a feladatmegosztás az önkormányzatok tekintetében, önök kevesebb feladatot vettek el, több forrást, és ez sokszor nagyon nehéz helyzetet teremt. A fejlesztésekből bántóan hiányzik a legtöbb magyarországi önkormányzat esetében a forrás. Természetesen lehet gondolni egy-egy megyei jogú városról, mondjuk, hogy a „Modern városok” programban kapott lehetőséget, legyen elég az. Azonban ezek a programok sem teljes körűek, és nagyon sok esetben tulajdonképpen az ígéret stádiumig jutottak el egyelőre.
Úgyhogy jómagam a frakciónk által az egyes szakterületeket érintő módosítókon túl benyújtottam a szülővárosomat érintő módosító indítványokat is, Miskolcot érintő módosító indítványokat is, olyanokat, amelyek bántóan hiányoznak mind a „Modern városok” programból, mind egyébként az európai uniós lehetőségekből.
(14.10)
Úgyhogy ebben a tekintetben kérném a támogatást önöktől is, hiszen ehhez többség kell itt az Országgyűlésben. Azt gondolom, ezek mind-mind olyan kérdések, amelyeket én javasoltam, illetve a képviselőtársaim a frakciómban javasoltak, amelyek a helyben élő emberek problémáit orvosolják: az útfelújításoktól a panelrehabilitáción át adott esetben a környezetvédelem, a szmoghelyzet kapcsán fontos kérdések kezeléséig.
Okozzanak meglepetést, hiszen évről évre ezeket itt elmondjuk, akár a részletes vitában a bizottságban, akár itt az összegző módosító javaslat vitájában, hogy egy-egy ilyen ügyet igazán támogathatnának legalább szimbolikusan. Most van lehetőségük, több módosító indítványt a frakciónk is kikért, de láttam, hogy ellenzéki képviselőtársaim többsége is tett ilyen kikéréseket. Azt gondolom, szimbolikusan egy-egy ellenzéki módosító javaslat mindenképpen támogatásra érdemes volna önöktől, de akár az is egy meglepő fordulat volna, ha egész szakterületet érintő javaslatainkat is támogatnák, mint például a Szabó Sándor által elmondott, önkormányzati területet érintő javaslatokat.
Okozzanak tehát meglepetést, és támogassák az indítványainkat! Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem