HAJDU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

HAJDU LÁSZLÓ
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Államtitkár Úr! Elnök Úr! Nagyon picike időm maradt, az önkormányzatokhoz, a IX. fejezethez szeretnék pár szót - talán van módom még - hozzászólni.
A költségvetésben 735,8 milliárd forint szerepel a települési önkormányzatok fejezetében. Ez azt jelenti, hogy a költségvetés tervezésekor 2,8 százalékos inflációval számoltak, ez 0,9 százalékos emelkedést jelent mindössze a 3800 településnek. Azt gondolom, hogy ez még a szinten tartáshoz sem elegendő. Ki lehet mondani egyébként, hogy az önkormányzatok számára kötelezően előírt feladatokat nem fedezi ez a 0,9 százalékos növekedés, ami kiolvasható ebből az anyagból.
Másrészt viszont benne van a már kvázi adóvá nőtt szolidaritási adó, amelyet a 167 önkormányzatnak kell fizetni, és ebből működtetik lényegében az államosított közoktatást, ami egy kerületi önkormányzat, mondjuk, az én választókerületem kerületének önkormányzata esetében 2017-ben még csak 280 millió forintot jelentett, ma most, ebben a költségvetésben már 700 millió forintot jelent. Ez az adó azért van, hogy működtetni lehessen az államosított iskolákat. Ez mind a 167 önkormányzatnál hasonló arányban, hasonló differenciával sújtja az önkormányzatokat.
Nagyon fontosnak tartom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy fölhalmozási feladatokra olyan kevés pénz jut, ma erről a területről valaki szólt…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem