DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mindenki jól felfogott érdeke, hogy minél több gyermek, ha már természetes családjában, vér szerinti szüleinél nem tud élni, akkor nevelőszülőknél mégiscsak családias környezetbe kerüljön. Éppen ezért növeltük az idei évben is 850 millió forinttal a nevelőszülői hálózat és a nevelőszülők támogatását.
Ahogy ön is említette, 2010 után, ’14. január 1-jétől egy foglalkoztatási jogviszonnyal biztosítottuk, hogy értékálló legyen az, amit a nevelőszülők kapnak. Jelentős emelkedés látható, mind a nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek arányát tekintve, mind pedig a nevelőszülők díjazását tekintve. Ha azt nézzük, hogy 2010-ben és ’18-ban a három év alatti gyermekeknek hány százaléka volt nevelőszülőknél elhelyezve és mennyi maradt intézményben, akkor az összes állami gondozásba, felügyeletbe vett gyermekek esetében 74 százalékról 86 százalékra emelkedett a nevelőszülőknél levők aránya. Ha egy korcsoporttal feljebb megyünk, a három és hat év közötti gyermekeknél 81,5 százalékról 91 százalékra emelkedett azon gyerekek aránya, akik nevelőszülőknél vannak. Ha a 12 év alatti gyermekek összességét nézzük, ott 76 százalékról 84 százalékra emelkedett a nevelőszülőknél elhelyezett gyerekek száma. Ha pedig a fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg gyermekek arányát nézzük, ott is 51 százalékról 59 százalékra emelkedett a nevelőszülőknél levő gyermekek aránya. Tehát hála istennek minden korcsoportban egyre többen vannak családias környezetben és egyre kevesebben intézményi környezetben.
Köszönhető ez annak is, hogy jelentős mértékben emelkedett a nevelőszülők díjazása. Aki korábban, 2010-ben egy gyermekről gondoskodott, 15 ezer forintot kapott, most 70 ezer forintot kap havonta. Aki három gyermekről gondoskodott, 2010-ben 45 ezer forintot kapott, most 132 ezer forintot kap. Tehát jelentős mértékű az a díjnövekedés, amit az elmúlt években a nevelőszülők részére garantálni tudtunk, és az értékállóságuk pedig garantált, minden évben az emelkedés garantált.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem