DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! A kormány az európai választási kampányban világosan elmondta, hogy a nemzetek Európájában hisz, a nemzetállamok Európájában, és így kapta meg a szavazatok többségét. Azt mi tudjuk, hogy Európa-szerte nagy vita van arról, amiről ön beszélt, de azt is tudjuk, hogy a magyar állampolgárok, a magyar választók mit szeretnének, és ez az üzenet egyébként világos.
Egy dologban furcsamód egyetértünk: szerintünk is lezárult egy szakasz, mert volt egy hosszú szakasz a magyar közéletben, amikor ön viszonylag háttérbe vonult, és bár a háttérből mozgatta a szálakat, de a politikai értelemben vett napfényre ritkán jött ki. Ennek most vége, mert az EP-választással jól láthatóan egy rohamot indítottak annak érdekében, hogy bekebelezzék az egész baloldalt, sőt egyébként még a Jobbikra is szemet vetettek (Arató Gergely közbeszól), és az a helyzet, hogy nincs olyan eszköz, amit ebben a küzdelemben ne vetnének be. Elég, ha arra gondolunk, hogyan szúrták hátba Karácsony Gergelyt, aki még ezek után is képes önben megbízni (Kunhalmi Ágnes: Ne aggódjál emiatt! Más miatt aggódjál!), ami azért nem egy életbiztosítás.
S amikor ön visszatér, az a helyzet, hogy az nemcsak a baloldal és az ellenzék belügye, mert amikor Gyurcsány Ferenc visszatér, akkor a magyarellenes politika is visszatér. Nézzük meg, hogy mit csináltak múlt héten Brüsszelben! (Dr. Vadai Ágnes: Mit csináltak? Mit csináltak?) Erről nem ejtett szót. Pont azt, amire mi figyelmeztettünk a kampányban: a brüsszeli érdekcsoportok nevében fúrták a magyarokat. Amit bemutattak, az nettó magyarellenes politika.
Amikor eleinte azt hallottuk, hogy az ön felesége, Dobrev Klára belengette, hogy majd megakadályozza, hogy kormánypárti képviselőket válasszanak bizonyos tisztségekre, akkor azt gondoltuk, hogy ez egy politikai blöff, egyfajta feltűnési viszketegség és egyfajta elhúzódó szövődménye a választási kampánynak. De nem! De nem! Az ellen szavazott az ön felesége és az egész delegáció, hogy Járóka Lívia az Európai Parlament alelnöke legyen. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Szégyen!) Ezzel felrúgták a frakciók közötti megállapodást, felrúgták a több évtizedes szokásjogot, és megpróbálták felülírni a választók akaratát, mert az Európai Parlamentben, miképp itt, ebben az Országgyűlésben is a felek általában arra törekednek, hogy a választások eredménye a vezetők összetételében is tükröződjön. Önök erre is nemet mondtak.
A magyarok többsége a Fideszre szavazott, és önök ezt vették semmibe. Ennyit arról, hogy önök mennyire demokraták. (Arató Gergely: Annyira tisztelte a választókat, hogy be se írta, hogy fideszes!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem