SCHMUCK ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Tisztelt miniszterelnök-helyettes úr, azt azért remélem, ön is belátja, hogy a másfél milliárd forint a települési klímavédelmi feladatokra szinte egyenlő a nullával. Az LMP a költségvetéshez egy olyan javaslatot tett, hogy 50 milliárd, ami még szintén nem lenne egyébként elegendő, de ezzel el lehetett volna kezdeni az önkormányzatok felkészülését.
Azt viszont kénytelen vagyok vitatni, hogy a kormánynak elegendő és megfelelő a klímapolitikája; azt kell hogy mondjam, eléggé elégtelen. Elégtelen például az, hogy 2030-ra a kormány egy 20 százalékos megújulócélt tűz ki, aminek, jelzem, a jelentős része biomassza. A biomassza, bebizonyosodott, elveszi az életet például a természettől, tehát a biomassza-felhasználással eléggé káros a megújuló energiák témakörében dicsekedni. Én inkább szégyenkeznék, hogy eladjuk a szén-dioxid-kvótánkat, azért szégyenkeznék, mert Magyarország egy növekvő pályára állt át, 2014 óta évente (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) közel 6 százalékkal nő a szén-dioxid-kibocsátás. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem