ÁGH PÉTER

Teljes szövegű keresés

ÁGH PÉTER
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm az államtitkár úr válaszát. Sajnos, az általa elmondottakból is világosan kiderült, hogy az a félelem, ami bennünk van, jogos. Az az eszement és kontrollálatlan brüsszeli pénzosztás, amelyet megfigyelhetünk, sajnos valóban hatékony eszköze lehet a terroristák feltőkésítésének. Csak gondoljanak bele, hogy vajon egy ideérkező kiképzett terrorista milyen lehetőséget lát abban, ha fixen számolhat azzal, hogy 150 ezer forintban kap támogatást az európai döntéshozóktól.
Azt gondolom, hogy ez egy rendkívül káros és rossz folyamat, hiszen ezt a pénzt olyan dolgokra lehet felhasználni, ami egyértelműen árthat az európai embereknek. Azt kérem a kormánytól, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az európai adófizetők pénzét ne a migránsok további feltőkésítésére fordítsuk, hanem valóban ezt a folyamatot meg tudjuk állítani.
Már csak azért is, mert gondoljanak bele, milyen közösség az, ahol az egyik oldal kiáll az állampolgárok védelméért, a másik pedig ösztönzi és motiválja az ide rossz szándékkal érkező embereket.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem