POGÁCSÁS TIBOR

Teljes szövegű keresés

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az embereknek mindig igaza van, ezt jól bizonyították tavaly áprilisban vagy akár most májusban is. Az embereknek egyértelműen igazuk van. Valóban érezhető az a szúnyoginvázió, amelyről ön is beszél. 2013-ban döntött úgy egyébként a kormány, hogy a katasztrófavédelem feladatai közé utalja a szúnyoggyérítést, és ennek a feladatnak az ellátásához egyébként szakértőket von be, és ezen szakértők által elkészített ütemterv szerint történik ennek a feladatnak a végrehajtása.
1 milliárd 483 millió forint áll rendelkezésre a szúnyoggyérítési feladatokra, és az önkormányzatoknál van lehetőség arra, hogy ők is végezzenek szúnyoggyérítést. Április 29-én kezdődött a biológiai lárvagyérítéssel a szúnyoggyérítés, majd ezt követően tervszerűen folyt, bár hozzátartozik, hogy valóban a rendkívül csapadékos időjárás, valamint a két folyón lefolyó árhullám is akadályozta a feladatok tovább folytatását. Azonban a szúnyoggyérítés folytatódik, itt kell hozzátennem azt is, hogy az elmúlt héten kiadott hőségriadó miatt nem lehetett szúnyoggyérítési munkát végezni, ebben a melegben nem volt engedélyezett az, hogy a permetezőanyagokat, illetve a gyérítőanyagokat kijuttassák.
Ezen a héten, tehát a mai nappal vége a hőségriadónak, így megkezdődött a szúnyoggyérítés. 486 településen kezdődik meg, illetve folyik tovább mindez a földön és a levegőben is, így a Duna melletti és a Tisza melletti területeken is. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem