DR. ARADSZKI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ARADSZKI ANDRÁS
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt években jelentős mértékben növekedtek a honvédelmi beruházások, és számos intézkedés történt a katonák megbecsülése érdekében. A kormány erős, ütőképes honvédséget szeretne hazánknak. Cél, hogy Magyarország, a Magyar Honvédség a térség meghatározó haderejével rendelkezzen. Példaként említhetjük a „Zrínyi 2026” honvédelmi és haderőfejlesztési program már megkezdett fejlesztéseit vagy a helikopterflotta modernizációját, amelynek keretében húsz darab Airbus forgószárnyas helikopterrel gazdagodik majd a honvédség.
A technikai fejlesztések mellett ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a katonákról sem, hiszen mindezen fejlesztések fókuszában ők állnak. A katonai életpálya kialakítása, a katonák jogállása rendezettségének és kiszámíthatóságának biztosítása mind-mind a katonák megbecsülése érdekében történik. 2015-ben döntött a kormány a katonák illetményének 50 százalékos emeléséről. Ennek utolsó 5 százaléka volt esedékes januárban. 5 helyett azonban 7,4 százalékkal emelték, ami átlagosan 30 ezer forintos havi illetményemelést jelent. A honvédségnél dolgozó civilek, akik ez évtől egy új besorolásban honvédelmi alkalmazottakként dolgoznak, négy év alatt egységesen 35 százalékos illetményfejlesztésben részesülnek. Idén januártól 20 százalékos emelés történt iskolai végzettségtől függően, ez havonta átlagosan 39 200-74 100 forint közötti többletet jelent. A kormány továbbá kiemelt hangsúlyt fordít a hazafias, honvédelmi nevelésre, a fiatalok megszólításának fontosságára is.
Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa, ami a Magyar Honvédségnek, a magyar katonáknak is köszönhető. Annak érdekében, hogy ez a jövőben is így maradjon, a 2020. évi költségvetésben minden eddigi rekordot meghalad a biztonságra, a honvédelmi költésekre tervezett összeg.
A fentiek alapján kérdezem államtitkár urat: mit tesz a kormány Magyarország biztonságának növelése érdekében? Hogyan változik 2020-ban a Magyar Honvédség költségvetése? Milyen további fejlesztéseket terveznek a „Zrínyi 2026” honvédelmi és haderőfejlesztési program keretén belül? Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem