DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. HARANGOZÓ TAMÁS
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök úr, az ön kormánya 2012-ben alapjaiban szabályozta újra a rokkantsági ellátást, amely rengeteg ember esetében a jövedelem csökkenését, akár azonnali elvesztését, életkörülményük drasztikus romlását hozta anélkül - és itt a lényeg -, hogy egészségi állapotuk egyébként javult volna. Százezrek életét megkeserítették, tízezreket az árokba löktek. Keserűség, kilátástalanság, nyomor lett osztályrészük nagyon sok családban ennek a törvénynek köszönhetően. Az egy dolog, hogy morálisan hogyan lehet egy ilyen döntést meghozni, de ez a döntés nemcsak erkölcsileg vállalhatatlan, hanem azóta, mint ki is derült, teljesen törvénytelen volt.
Az érintettek először a strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordultak, amely kimondta, hogy a legalapvetőbb emberi jogokat sértette az és ahogyan ezeknek az embereknek az ellátását egyik pillanatról a másikra elvették, felülvizsgálták és megszüntették. Aztán tavaly novemberben már a magyar Alkotmánybíróság döntötte azt el, hogy az Országgyűlésnek kötelessége felülvizsgálni ezt a törvényt és az egész rendszert, mert teljesen tarthatatlan és nemzetköziszerződés- és alkotmányellenes. Ennek a határideje, miniszterelnök úr, idén március 31. volt, tehát harmadik hónapja kimondottan is a magyar kormány és a fideszes többség, parlamenti többség törvényt sért azzal, hogy a füle botját nem mozdítja ebben az ügyben.
(16.00)
Mi az MSZP részéről tavaly novemberben benyújtottuk a szakmai szervezetek által egyébként fellelhető javaslatok alapján a mi saját törvénycsomagunkat, amit önök leszavaztak, és azóta sem álltak elő saját javaslattal.
Tehát kérdezem miniszterelnök urat: meddig tart még ez a törvénytelen állapot? Meddig kell még várnia ennek a több tízezer családnak? Mikor kaphatják meg végre a Strasbourgban és a magyar Alkotmánybíróság által is előírt kárpótlást és egy fair, tisztességes, új rendszert? Várom válaszát. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Úgy van! - Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem