CSERESNYÉS PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ismert ellenzéki szokás az, hogy amikor önök keresnek maguknak valami látványos témát, jól hangzó igényt, és hangosan követelik annak a megoldását, fittyet hánynak mindeközben arra, hogy a fennálló szabályozási keretek, például a hatályos törvények már rég válaszokkal, megoldásokkal szolgálnak. Amit önök itt az interpellációban képviselőtársával együtt leírtak, a kreatív valóságértelmezésnek egyfajta gyakorlatai közé tartozik, hisz mindez a jelenleg hatályos törvények szerint és segítségével megoldható.
Tisztelt Képviselő Úr! Mint azzal minden bizonnyal ön is tisztában van, Magyarországon számos, a parkolással kapcsolatos kérdésben elsősorban az önkormányzatok rendelkeznek döntési joggal és mozgástérrel, mivel ez egy olyan szabályalkotási terület, ahol a helyi viszonyok más és más megközelítés érvényre juttatását teszik szükségessé. Ennek az önkormányzati mozgástérnek pedig, szemben azzal, amit önök sugallni akarnak, részét képezi az a lehetőség is, hogy többek között az egészségügyi ellátásban dolgozók számára kedvezményes parkolási feltételeket, lehetőséget biztosítsanak úgy, ahogy egyébként ez számos városban, ismereteim szerint főként vidéki városban működik. Példának szeretném felhozni azt, hogy a lakóhelyemen, Nagykanizsán a város rendeletben szabályozza azt, hogy az orvosok a munkavégzésük során és azon kívül is parkolási könnyítést kapjanak. Egy egyszerű önkormányzati rendelettel meg lehet ezt oldani.
Tisztelt Képviselő Úr! Lehet, hogy azért foglalkoznak önök és foglalkozik ön is ezzel a témával, mert Zuglóban, az ottani polgármester, Karácsony Gergely által vezetett kerületben a parkolás szabályozása kész csődnek bizonyult. A problémák egyike éppen a parkolás. Zugló talán az egyetlen fővárosi kerület, ahol a parkolásra kifizetett összegből nem fejlesztések valósulnak meg, hanem minden egyes forint elfolyik üzemeltetésre, sőt még rá is fizetnek a zuglóiak arra, hogy fizethessenek a parkolásért. Az az abszurd helyzet állt elő, hogy a feltételezések és a megfogalmazott gondolatok mögött megdöbbentő számok állnak. A főváros egyik budai kerületében például az egy-egy parkoló fajlagos karbantartására kifizetett összeg 500 forint, míg Zuglóban ennek körülbelül a 130-szorosába kerül az ugyanilyen fajta parkolóórára fordított karbantartási díj.
Tisztelt Képviselő Úr! Érthető, hogyha valaki Karácsony Gergely teljesítményét látva ijesztő perspektívának érzi azt, hogy az önkormányzatok szabályozzák ezeket a területeket, de úgy hiszem és úgy vélem, ahogy már mondtam, éppen azért, mert más és más igények és lehetőségek merülnek fel kerületekben és városokban, ez mégiscsak egyes önkormányzatoknak a feladata lenne. Arra kérem, hogy ahol ilyen problémát látnak önök a fővárosban vagy a főváros számos kerületében, hívják fel az önkormányzati vezetők figyelmét arra, hogy ezt helyben, az önkormányzatok oldják meg. Ne csak Zuglóból induljanak ki, ahol a parkolás finanszírozása gondot okoz, hanem nézzék azt is, hogy máshol az önkormányzatok ezt helyben megoldották a saját hatáskörükben. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem