SOLTÉSZ MIKLÓS,

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS,
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ön kelet-magyarországi képviselőként, azt gondolom, ellenzékben annak idején sokszor megszenvedte azt a lenéző, lesajnáló gondolkodást, amit az akkori kormánypártok, liberális-szocialisták vittek, és amivel szembesítették egyébként és szembeállították a vidéket Budapesttel, a városokat a kisfalvakkal. Szerintem nekünk az a felelősségünk, hogy minden egyes területen szerte az országban segítsünk, bárhol is él az ember, legyen az egy főváros, hiszen mégiscsak az ország központja, de segítsük a kisebb városokat is.
Ez az óriási program már elindult az elmúlt évek során, és most a legfrissebb és legfontosabb dolog számunkra pedig valóban a „Magyar falu” program. Nem volt még ilyen jellegű támogatás az elmúlt évek során: valóban nem uniós forrásból, magyar támogatásból ebben az évben 150 milliárd forintos támogatást tudunk nyújtani a magyar kistelepüléseknek. Óriási nagy dolog, hogy ebből 75 milliárd forint pályázati úton került és kerül a vidéki kistelepülésekhez.
Ezen belül - amit ön kérdezett, miszerint mekkora az érdeklődés, és a programot elfogadták-e akár az önkormányzatok, akár az önkormányzatokkal együtt élő egyházak pályázói - nagyon jók a visszajelzések. Ha azt nézzük, hogy 1216 önkormányzat, 949 egyházi közösség pályázott eddig kerekítve 18 milliárd forintra, akkor ez egy óriási nagy dolog. De legalább olyan nagy dolog az is, hogy van egy olyan része a „Magyar falu” programnak, amikor kimondottan a helyi egészségügyet támogathatjuk: orvosi rendelők, eszközök és orvosi szolgálati házak építése. Itt rendelőintézet fejlesztésére 385 pályázat érkezett eddig, eszközbeszerzésre 839 és rendelő felújítására pedig 11 milliárd forint. Mindez bizonyítja ennek a programnak a jelentőségét, fontosságát (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), és teljesen természetes, hogy fenn fogjuk tartani a jövőben is. Köszönöm a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem