CSÁRDI ANTAL

Teljes szövegű keresés

CSÁRDI ANTAL
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Nem túl nagy meglepetésre én is Tilki Attila szavaira szeretnék reagálni, úri módon, nem a történet végén.
A helyzet az, hogy bár Tilki képviselőtársam már nincs itt, de nem az a kérdés, hogy van-e drogprobléma az ő választókerületében vagy akár az enyémben. Az én választókerületemhez teljes egészében vagy részben négy kerület tartozik, ebben benne van a VIII. és a IX. kerület is. Van drogprobléma, és ha erről egy kicsit többet akar tudni bárki a kormányoldalról, nem kell messzire mennie, kérdezzék meg a frakcióvezető urat, Kocsis Máté a VIII. kerületnek volt a polgármestere. De ha beszélnek vele, ugyan kérdezzék már meg tőle, hogy miért lehetetlenítette el a tűcsereprogramot! De ebbe most nem akarok nagyon belemenni.
Tehát leginkább azt szerettem volna látni ebben a javaslatban, hogy hol jelenik meg víziószinten legalább az iskolapszichológus. Vagy kifejezetten fiatalkorúak számára optimalizált drogrehabilitációs vagy drogprevenciós központ. De ilyet nem láttam, csak annyit láttam, hogy 12 éves gyereket felnőtt drogosok közé küldenek, és erre vonatkozott a kérdésem, mert akinek van, volt 12 éves gyereke, az pontosan tudja, hogy nem lehet őket rehabilitációs céllal odaküldeni.
Csak csendesen jegyzem meg a végén, mert az idő fogy, hogy azt végtelenül szomorúnak tartom, hogy Tilki képviselőtársam ezt tartotta problémásnak a hozzászólásomban, és nem azt, hogy Mészáros Lőrinc a közbeszerzési törvényen keresztül gazdagodott meg, és szerzett kilenc év alatt háromszázegynéhány milliárd forintot. Nem azt nehezményezte, hogy arról beszéltem, hogy a Fideszhez közeli gazdasági érdekcsoportok elfoglalták gyakorlatilag a teljes turizmust, a teljes Balaton-partot, működtetik ezt mind a saját örömükre, és ez a költségvetés még ki is szolgálja őket. Ezen kellett volna felháborodnia Tilki képviselőtársamnak, de ő azért nem háborodott fel ezen, mert tisztában van vele, hogy ez igaz. Köszönöm szépen a szót. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem