Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kellemetlen helyzetben van az ellenzéki képviselő több szempontból egy salátatörvény tárgyalásakor, mert evidens módon fekszenek előttünk olyan javaslatok, amelyeket egyértelműen támogatni tudok, és vannak ebben a csomagban teljesen oda nem illő módon olyan indítványok, amelyektől, ha lenne hajam, most égnek állna.
Ez a furcsa kép fokozódik azáltal, hogy egy olyan államtitkár van itt a teremben, akit én azon három fideszes államtitkár közé sorolok, akivel lehet és érdemes érdemi, termékeny, produktív szakmai vitákat folytatni, és nagyon remélem, hogy ez a kép nem fog erodálódni bennem a vita végére, hiszen még egy hosszú költségvetési tárgyalás van előttünk, ahol azért hasonló sikerekre számítok. Remélem, államtitkár úrnak a dicséretem nem fog ártani a pártcsaládon belül. Semmiképpen nem volt ilyen célom, szándékom. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Látom kibontakozni a csoportdinamikából azt az elképesztő szembenállást, ami szakmai szintre is leszivárgott a kormánypártiak részéről, és kizárja a termékeny vitát. Ugyanakkor próbáljunk meg küzdeni ez ellen a magyar állampolgárok érdekében!
Amikor egy költségvetést megalapozó csomagra készülünk fel, akkor azért az ember óhatatlanul kitér magára a költségvetésre. És a legdurvább, amit látok, az az áfabevételi várakozások tekintetében egy óriási nagy oszlop, és a társaságiadó-bevételi várakozások tekintetében egy picinyke, parányi: a 9 százalékosra történő csökkentést követően állt ez elő, amikor is a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások 1 százaléknyi, nüánsznyi, kicsike kis engedményt kaptak, a multicégek meg óriásit. Majdnem a befizetendő adószintjük felét elengedte a kormányzat egy mozdulattal, egyfajta multinacionális cégek adóparadicsomát állítva elő.
A végeredmény az, hogy a magyar emberek által fizetett áfabevételi várakozás körülbelül tizenkétszer vagy még jobban akkora, mint a társasági adóból elvárt, és ebben a társaságiadó-sorban ott van azért a magyar cégek befizetési tömege is, hiszen számtalan olyan multicéget ismerünk, amely lényegében nem fizet adót. Itt egy régi Globopolis-felmérést szoktunk a figyelmükbe ajánlani, ahol a talán top 11-12 multicég tevékenységét vizsgálták, akik Csehországban ugyanezen cégek ugyanezen tevékenységi kör után, mindent összevetve 19 százaléknyi terhelést vállalnak a központi költségvetés irányába. Magyarországon ez emlékeim szerint 0,35 százalék volt, tehát 1 százalék alatti összeg mindenképpen. Ez egy brutális szakadékot feltételez.
Mi lehetne a feladatunk ilyenkor? És most nem költségvetési vitát kívánok nyitni, hanem költségvetést megalapozót. Megnézhetnénk azokat a tételeket, amelyek által a költségvetés tervezhetőbbé válik. Tehát nemcsak az uniós implementáció által, tulajdonképpen a csőbe belökött biliárdgolyókat kezelhetnénk, hanem megnézhetnénk azt, hogy milyen tényezőket lenne érdemes rendezni ahhoz, hogy a költségvetés által elköltött összegek multiplikátorhatást váltsanak ki, pozitív hatásokkal gyarapítsák a magyar gazdaságot.
És azt látom, hogy ha itt témánként végig kéne szaladnunk, nagyon-nagyon eltérő a kép, tehát amikor egy ellenzéki képviselőnek szavazni kell, akkor az elképesztően vállalhatatlan dolgokról és a nagyon pozitív kezdeményezésekről egyszerre kell szavaznia. Hozhatnánk ide az adórendszert illető kérdésektől cégadatokig bármit, tegyük is meg!
Ha három gyermek után jelen pillanatban valakit adófizetési kötelezettség terhel, akkor nekem beugrik egy fideszes ígéret. Ez az ígéret az volt, hogy három gyermek után egy magyar hölgynek, aki dolgozik, nem kell személyi jövedelemadót fizetnie. Mi lett az ígéretből a valóság? Nagyjából egy évvel később előállt azzal a kormány, hogy négy megszületett gyermek után válik nulla forintos adózásúvá személyi jövedelemadó szempontjából ez az édesanya. Tehát egy fékezett habzású javaslat jött be az eredeti, a világhálón visszakereshető fideszes ígérethez képest.
A helyzet az, hogy itt a bázist sikerült ha nem is szétbombázni, de nagymértékben csökkenteni, mert háromgyerekes édesanyából sajnos nincs annyi, mint ahányat én szeretnék látni Magyarországon, de mégis jóval többen vannak, mint a négygyerekesek. Így ez a szűkített javaslat nagyjából 30-40 ezer ember számára nyújthat valamifajta kedvezménytömeget hosszú távon, de az a jellemző és az a tipikus magyar élethelyzet, hogy ezek a hatalmas szolgálatot teljesítő hölgyek, akik a magyar jövendőt szolgálják szó szerint, jellemzően nincsenek jól fizető munkaviszonyban. Ez a tipikus. Tehát ezen személyijövedelemadó-engedményt kihasználni nem tudják talán olyan mértékben, mint ahogy ki tudnák használni azt, ha az áfarendszeren keresztül nem terhelnék őket ezzel a luxuskulccsal, ezzel az európai uniós rekorder 27 százalékos kulccsal.
És államtitkár úr, elhangzott a felvezetőben: nincs vita köztünk a tekintetben, hogy pár tényezőt illetően történt kozmetikai jellegű engedmény. Ahol például alapvető élelmiszerek tekintetében csökkent az áfa, nagyjából a tipikus fogyasztói jószágkosár 5-7 százalékáról beszélünk, ez fölmehet akár 10-ig is, ha jól csinálják. A probléma az, hogy az áfacsökkentésből nem következett evidencia módjára árcsökkenés, hiszen hiányzik egy monitoringrendszer, amely piaci folyamatokat vizsgál, illetve az, hogy egy árnövekmény mögött áll-e piaci folyamat vagy pedig sem. És be lehetett volna avatkozni annak érdekében, hogy árcsökkenésbe torkolljon az áfacsökkentés.
Azt is látjuk, hogy ezzel párhuzamosan vállalhatatlan módon 27 százalékos a gyermeknevelési cikkek áfatartalma Magyarországon. Tehát demográfiai fordulatról beszél a Fidesz-KDNP, miközben sajnos - és bárcsak ne így lenne - minden idevágó mutatószámunk romlik, és egész Európában a gyermeknevelési cikkek adótartalma itt a legmagasabb. Egész Európában, még egyszer mondom.
Tehát államtitkár úr, végiggondolásra javaslom, és nem politikai vitára, semmiképpen: végiggondolásra javaslom azt, hogy legalább a gyermeknevelési cikkek tekintetében, vagy a megalapozóban, vagy magában a költségvetési várakozások között ennek az áfacsökkentésnek az idézőjeles árát tegyük bele, hiszen ennek a hozadéka a magyar jövendő, a megszületett gyermekek számában egyértelmű növekmény, amely ott mutatkozik, és ezt nem lehet forintosítani. Talán egyetérthetünk abban, hogy bizonyos nemzetstratégiai területeken meg kell találni ezeket a pontokat.
És hogy mondjak még azért pozitívnak tűnő momentumokat ebből a csomagból: a Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos kormányzati álláspont az elején szerintem teljesen rossz volt, de aztán javuló tendenciát mutatott, és bár távol áll a teljes körű megoldástól, amit én valósítanék meg, mindenképpen pozitív jeleket ismerhetünk fel benne. Az eredeti koncepció, miszerint elveszik az adósoktól az ingatlantulajdonukat, bérlőként ott maradhatnak, és ezt nem ön, de egy másik fideszes államtitkár elnevezi állami bérlakásprogramnak, ez vérlázító volt.
Ezzel nem tudok azonosulni semmi szín alatt. Azzal, hogy ezek az emberek kedvező feltételek mellett újra hozzájuthatnak a saját ingatlanuk tulajdonjogához, már egy közelítő viszonyt tudok felvenni, ugyanakkor számomra a tökéletes megoldás az lenne, ha a felvétel napjának árfolyamán forintosítanánk ezeket az úgynevezett hiteleket, amelyek csak papíron léteznek.
Megvizsgálnánk másodsorban, hogy az illető károsult polgár mennyit fizetett vissza. Ebből az esetek jó nagy számában azt fogják tapasztalni, hogy többet fizetett vissza, mint amennyi indokolt lett volna, és akkor elkezdhetünk vitatkozni a felesleges károkozás miatt kiszabott sérelmi díjak vagy kártérítés miatt. Ha ilyen bázison kapná vissza a saját ingatlanát a károsult, lehet, hogy még ő tarthatna igényt visszatérítésre a pénzintézet részéről, és nem most kellene, bár kedvező konstrukcióban, de azért mégiscsak visszavásárolni az ingatlanát.
Az áfarendszer tekintetében még egy szóra hadd álljak meg! Nagyon örülök annak, hogy a szállodák érdekében el tudott indulni egy csökkentési folyamat, de azt látjuk, hogy ebben a költségvetésben lenne helye az alapvető élelmiszerek teljes körű áfacsökkentésének, persze ennek abban az esetben van értelme, ha egy monitoringrendszer szavatolja, hogy ebből árcsökkenés is lesz.
Ugyanakkor ez a belenyúlogatunk módszerű áfacsökkentés arra is jó, hogy a helyettesítő termékeken keresztüli manipuláció által el tudják kerülni a kereskedők vagy egy részük az árcsökkenést, ily módon egy teljes körű csökkentés lehet, hogy szélesebb körű hatást tudna hozni, de legalábbis vitaalapot jelent mindez, és végig kellene gondolnunk, hogy merre lehetne elindulni.
A legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy a három gyermek utáni szja-mentességről szólt az eredeti koncepció, ígéret, próbáljanak meg visszatérni efelé, a gyermeknevelési cikkek áfatartalmát mindenképpen csökkenteni kell. Ezek talán gesztusértékűnek tűnő lépések, de mégis egyértelmű üzenetet küldenek a magyar családok felé, hogy a demográfiai csomag hét pontja nemcsak bizonyos szerencsés társadalmi csoportokat emelget ki és pár tízezer igénybevevőnek próbál kedvezni - mert ez a jelen helyzet -; szélesíteni kell ezt a bázist, ugyanúgy, ahogy a CSOK esetében is. Értem, hogy a kedvezményes hitelt minél több emberre próbálják, nem is azt mondom, hogy rásózni, mert ez egy kellemetlen kicsengésű kifejezés, elérhetővé tenni, de a lényeg az lenne, hogy tipikus magyar élethelyzetben lévő, az életüket elkezdő magyar fiataloknak ne csak a hiteltömeget, a kedvezménytömeget is elérhetővé tegyék.
És államtitkár úr, tegye a szívére a kezét! Lakhatási program nélkül, bérlakásprogram nélkül mit ér ez az egész, ha egy átlagos budapesti fiatal párnak, aki gyermeket akar vállalni, elkezdeni az életét, 150 ezer forint fölötti albérleti díjat kell fizetni? Akkora kínálati szűkösség van a nagyvárosi és főleg a fővárosi ingatlanpiacon, hogy kitermelhetetlenné váltak a lakhatás költségei.
Amikor tehát ön azt mondja, hogy az Erzsébet-program leépítése kapcsán kell itt módosítást megfogalmazni ebben a csomagban, akkor azt mondom, hogy ezzel párhuzamosan egy hasonló utalványos rendszerben egy lakhatási csomagot kéne letennünk és beletennünk a költségvetésbe. A Jobbik „Mi várunk” című otthonteremtési programja tartalmazza ezt a lakhatási támogatási szisztémát, amely egyrészt koncentrálna a gyermeket nevelő családokra, és arra, hogy ahol a legbrutálisabban szálltak el akár az albérleti, akár a lakhatási költségek, ott kompenzációra havonta több tízezres szinten számíthasson az a család vagy az a magyar fiatal, akitől azt várjuk, hogy leendő adófizető polgárokat itthon neveljen majd, és ne kényszerüljön külföldre.
(18.50)
Értem én, hogy a bérlakásprogram kapcsán a leggyakrabban az az elképesztő - maradjunk a „félreértés” szónál, nem akarom a „hazugság” szót használni - félreértés jelenik meg, miszerint a migrációs egyenleg megfordult - ezt már államtitkár úr is egyszer elmondta. Én nem kívánom hazugsággal vádolni, talán félreértésről lehet szó. Hiszen amikor kiszámítják azt a migrációs egyenleget, amiről önök beszélnek, akkor mit nem számolnak bele? Nem számolják bele azokat a kivándorló magyar polgárokat, akik úgy hagyják itt az országot, hogy kint dolgoznak, kinti keresetükből az itteni devizahitelüket, most már forinthitelüket - mert átalakult - fizetik, viszont, ha nem teszik le a tajkártyát, ha nem számolják fel teljeskörűen az itteni jogviszonyukat, akkor statisztikailag nem feltétlen számítanak kivándorolt magyarnak, miközben éves szinten tízezrekről beszélünk ebben a szférában. És az idézőjeles bevételi oldalon pedig el tetszenek számolni azon határon túli testvéreinket is, akik nagyon sok esetben itt, a kisebbé vált Magyarországon igyekeznek megtalálni a számításukat. Én nem szeretném megmondani egyik magyar testvéremnek sem, hogy hol boldoguljon, bár nyilván a szülőföldön boldogulás a szívünkben leginkább üdvözítő megoldás, amikor valaki ott tud boldogulni, ahová született, és ebben támogatást érdemel. De őket beleszámolni, a határon túli testvéreinket, akik ide átköltöznek Magyarországra, a kisebbé váltra boldogulni, azok közé, akik külföldről hazatértek, mondjuk, Nyugat-Európából egy vágóhíd mellől, legalábbis ferdítése az adatoknak.
Ugyanez igaz a munkaerőpiaci statisztikára is, ahol sokszor el fogják még mondani, hogy 800 ezerrel több munkahely van Magyarországon, én pedig sokszor el fogom mondani, hogy ez nettó hazugság. És ki tudnánk egyezni. Tehát, ha mi megbeszélnénk az államtitkárral, hogy 540 ezer munkahely jött létre, én megtapsolnám, és azt mondanám, hogy igen, ez valódi eredmény, és tényleg az. De belehazudni három faktort; a diákmunkásokat - több tízezerrel téríti el a statisztikát, pedig 2010 előtt a diákmunkások nem voltak benne ebben a statisztikában, pedig nem volt egy szépreményű gazdasági korszak az akkori -, másodsorban a kivándorolt magyarok egy részét is ideszámolják, akik nem számoltak fel itt mindennemű jogviszonyt, és harmadsorban a már említett közfoglalkoztatottakat is beszámolják ide. Itt a KSH módszertanáról is vitatkozhatnánk, bár nem feltétlenül a vita szerves része, de az a módszertan, miszerint a havonta vagy hetente mindössze és minimum egyetlen órát dolgozó honfitársainkat ugyanabba a sorba számoljuk, mint az államtitkárokat, a kétkezi munkásokat, a nővéreket, az ápolókat, ez szerintem hibás megközelítés. Ebből jön ki a 800 ezer, ha minden ilyen torzító tényezőt egy vályúba beleöntenek, jól megkeverik, aztán lesz belőle egy sajtótájékoztató, de ettől ez még nem lesz igazság. Sokkal őszintébb lenne, és egyébként szerintem az önök számára is sikeresebb, hihetőbb, hitelesebb, ha azt mondanák, hogy az, mondjuk, 540 ezer, vagy 430 ezer, vagy 380, ez is üdvözítő eredmény a korábbiakhoz képest, de semmiképpen nem érdemes termelési jelentéssé és pártértekezleti vitákká silányítani ezeket a beszélgetéseket, hiszen az őszinteség talaján állva lennének közös pontok.
Mint említettem, nem tudom elfogadni viszont a brutális európai uniós rekorder áfaterhet, a családtámogatás pusztán retorikai szinten történő megjelenését. Nem tudom elfogadni a munkaerőpiaci statisztikák elképesztő torzítását, és egy lakhatási program hiányát. Még egyszer mondom, ha leépítik az Erzsébet-utalványok programját, akkor legyen helyette egy lakhatásiutalvány-program. A Jobbik „Mi várunk” című koncepciójában ez megtalálható. Mi ezt átengedjük önöknek vagy bárkinek, aki keresztül tudja vinni mindezt a parlamenten. Lakhatási támogatási rendszerre és bérlakásépítési programra van szükség, amellett, hogy ezen javaslat többtucatnyi eleme közül reggelig szemezhetnénk, én azok megtalálására igyekeztem törekedni, amelyeket pártpolitikai megközelítéstől függetlenül bármely jóérzésű magyar ember támogathat. Bízom abban, hogy lesznek partnereim ebben a vitában. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
