NAGY MÁRTON ISTVÁN,

Teljes szövegű keresés

NAGY MÁRTON ISTVÁN,
NAGY MÁRTON ISTVÁN, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Évről évre megkapjuk ezt a kérdést, és úgy látszik, hogy egy ilyen végtelenbe nyúló vitává fajul, hogy az árfolyam miért annyi, amennyi. Most is el tudom mondani, amit az elmúlt években többször elmondtunk, hogy a Magyar Nemzeti Banknak nincs árfolyamcélja, az árfolyam alakulása közvetve alapvetően az inflációra gyakorolt hatáson keresztül befolyásolja a jegybank helyzetértékelését, mely tekintetében a monetáris tanács hatályos közleménye az irányadó.
Azért annyit elmondanék, ahogy ön is elmondta, hogy igen, a devizahitelezés esetén az árfolyam egy nagyon fontos tényező volt. Azonban ugyanakkor ma már nem kell figyelnünk annyira az árfolyamot, hiszen az árfolyam minden rezdülése önöknek még mindig gyöngyöző homlokokat okoz, miközben nincsen devizahitelezés. 2014-2015 óta a devizahitelek átváltásra kerültek a kormány és az MNB jóvoltából. Tehát nem tudom, hogy ön miért aggódik, amikor, még egyszer, jelen pillanatban nincs meglévő és nincs új devizahitel sem a bankrendszerben.
Az pedig, hogy az árfolyam miért ott van, ahol, az, még egyszer, a piaci folyamatok függvénye. Ha ön meg tudja mondani, hogy hol lesz, akkor ön boldog ember; én azt gondolom, erre ne vállalkozzon senki. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem