DR. VÖLNER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látszik, ma már nemcsak a baloldalt, hanem az ellenzéket is áthatja a régi mondat, hogy „elvtárs, segítsd a lebukottakat!”, mert valóban, ez a Czeglédy-ügy erről szólt. Csak nemcsak a politikai ügyekben, mint a régi időkben, hanem ma már a köztörvényes ügyekre is sajnos kiterjed. (Dr. Varga-Damm Andrea: Ki hozta ezeket a törvényeket? Ki hozta?)
Valamennyien tudhatjuk, hogy Czeglédy Csaba, a DK-MSZP ügyvédje - a képviselő asszonynak is elmondom - olyan viszonyrendszerben állt a párttal, pártokkal, Gyurcsány Ferenccel, feleségével, az Altusszal, amely akár az ügyészség mélyebb érdeklődését is felkeltheti, hiszen ebben a 6 milliárdos áfacsalásos ügyben (Dr. Varga-Damm Andrea közbeszól. - Nagy zaj. - Az elnök csenget.), amit az iskolaszövetkezetekkel bonyolítottak, felbukkan egy gyanús kölcsönügylet is, ami a Nemzeti Bank vizsgálatát is kiváltotta.(Folyamatos nagy zaj. - Az elnök csenget.)
(16.40)
Gyakorlatilag, ha még tovább gondoljuk a dolgot, akkor azt is mondhatjuk, hogy a vörös polip lám, mindenhova kiterjed és elérnek a csápjai. (Dr. Varga-Damm Andrea közbeszól.) Gyakorlatilag abban az ügyben, amikor valóban a bíróság kérte, hogy Czeglédy Csaba mentelmi jogát függessze fel a Választási Bizottság, nem álltak az ellenzéki pártok delegáltjai a feladat magaslatán, ugyanis a szakmai érvektől eltekintve úgy döntöttek, ahogy Gyurcsány Ferenc valószínűleg elrendelte, és nem adták ki.
Látható, hogy egy bohózat részei voltunk, hiszen a 36. helyről valószínűleg nem lehet befutni az Európai Parlamentbe, amikor Magyarországnak 21 helye van, és a DK bármilyen izmosan is szerepelt, azért nagyon messze volt ettől az eredménytől. Egy politikai provokáció áldozatai lettek a választók, az egész magyar társadalom. Egyébként ezt már tavaly is megpróbálták, csak akkor a Választási Bizottság még volt olyan bátor, és tudott úgy dönteni, hogy ilyen esetekben a mentelmi jog felfüggesztésre kerül, mert korábban megindult büntetőügyben nyilván nem lehet helye semmiféle mentelmi jognak. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem