BÁNKI ERIK

Teljes szövegű keresés

BÁNKI ERIK
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A jövő évi költségvetés a családok mellett az adócsökkentés költségvetése is lesz, 2020-ra ugyanis több mint 500 milliárd forint adócsökkentést tervez a kormányzat a gazdaságvédelmi akcióterv mentén.
2010 óta a magyar kormány elkötelezett az adócsökkentés politikája mellett, ennek köszönhetően évről évre csökken az adóterhelés szintje. Míg Magyarországon az Európai Unióban a legnagyobb mértékben csökkent az elmúlt évben az adóterhelések aránya, ez nem minden európai uniós országot jellemez. 2016-ban évi 39,3 százalékról 2017-re már 38,4 százalékra csökkent a GDP-arányos adóterhelés mértéke, majd aztán évről évre, így 2020-ban tovább csökken. Ezzel az Európai Unióban a felső középrétegbe tud kerülni Magyarország az adóterhelés szempontjából. Ez még tehát mindig nem elég, de az az út, amit a magyar kormány ezen a téren jár, az dicséretes és támogatandó. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Szégyen!)
A jövő évi költségvetés és a gazdaságvédelmi akcióterv ütésállóbbá teszi a magyar gazdaságot makroszinten, ugyanakkor megerősíti a magyar családok helyzetét, megvédi a magyar gazdaság szereplőit, és az adócsökkentések, illetve az adók és strukturális intézkedések révén jelentősen javítja a magyar vállalkozások versenyképességét. A következő három év alatt 167,5 milliárd forintot fordítunk majd a vállalkozások technológiai fejlesztésére, piacra jutásának támogatására, melyből több mint 90 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásként a hazai kis- és középvállalkozásoknál marad. A kutatás-fejlesztésre és az innovációra az idei 130 milliárd forint helyett jövőre 32 milliárd forinttal többet, azaz 162 milliárd forintot különít el a költségvetés.
A 2020. évi költségvetés fontos eleme a magyar gazdaság védelmének megerősítése azon támogatások révén, amelyeket a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások, azaz a kkv-szektor kaphat. Azon ígéretes vállalkozásokat szeretné elsősorban támogatni a kormány, amelyek az elmúlt évek során legalább 20 százalékkal tudták növelni árbevételüket, illetve 50 százalékkal tudták növelni az exporttermelésüket. Ezeket a cégeket a magyar gazdaság köznyelvében már magyar multiknak nevezi.
A gazdaságvédelmi akcióterv részeként a kormány javaslatára - egyébként európai uniós szinten is egyedülálló módon - hat évre megkötött megállapodás keretében, amit a kormány, a munkaadók, és a munkavállalók érdekvédelmi szervezetei kötöttek, újabb 2 százalékkal mérsékeljük a béreket terhelő járulékokat. Ennek következtében júliustól a szociális hozzájárulás mértéke 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökken. Ez azt jelenti, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy már ebben az évben 144 milliárd forint, a következő évben pedig 156 milliárd forint marad a hazai vállalkozásoknál.
A kormány ezek mellett elkötelezett a foglalkoztatás bővítése, illetve a foglalkoztatás terheinek csökkentése érdekében.
Az elmúlt években a munkáltatókat terhelő szociális hozzájárulási adóból igénybe vehető kedvezmények köre is folyamatosan bővült, a kedvezmények érvényesítésének felső korlátja pedig elérte a mindenkori minimálbér szintjét.
Az adócsökkentés politikájának köszönhetően a magyar gazdaság 2013 óta az uniós átlag fölött növekedik. Ha az elmúlt hat évet vesszük figyelembe, akkor elmondhatjuk, hogy a magyar gazdaság az európai uniós gazdaságnövekedési átlag kétszeresével tudott nőni, ami, azt gondolom, hogy kiemelkedő teljesítmény.
Ezeket az intézkedéseket, ezeket az eredményeket meg kell védeni, ezt szolgálja a gazdaságvédelmi akcióterv, hiszen a jövő évben láthatóan európai szinten és világszinten is a gazdaság megtorpanása várható. Erre mi úgy reagálunk, hogy tovább erősítjük a hazai vállalkozási réteget, tovább csökkentjük az adóterheket, nem követjük el azt a hibát, amit a Gyurcsány-kormány annak idején elkövetett, hogy válság idején nemhogy támogatta volna a hazai vállalkozásokat, hanem súlyos adóterheket növelt; nemhogy támogatta volna a magyar embereket, hanem pénzt, fizetést és bért vett el tőlük; nemhogy támogatta volna a magyar gazdasági növekedést, hanem minden idők legrosszabb eredményét produkálva több mint 7 százalékkal vetette vissza a magyar gazdaság teljesítményét.
Mi azt gondoljuk, hogy a magyar emberekkel, a vállalkozásokkal összefogva, őket segítve és őket támogatva kell építeni a magyar gazdaságot és ezáltal stabilizálni a magyar költségvetést annak érdekében, hogy ha válság jön, Magyarország akkor is a legjobb pozícióból várhassa azt, és a magyar emberek a legkevésbé érezzék meg annak a hatásait, mert mi komolyan gondoljuk továbbra is, hogy nekünk Magyarország az első.Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem