DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Azt matematikailag nehezen tudom értelmezni, hogy az európai választás eredménye miért jelenti azt, hogy a kormánypártok itt a Házban elvesztették a kétharmadot, úgyhogy erre nem is szeretnék reagálni. (Dr. Rétvári Bence: Biztos prímszám!)
Most azt mi is látjuk, hogy az ellenzéki pártok ráfordultak az önkormányzati választásra, de ez sajnos ez alkalommal sem azt jelenti, hogy megalapozott, a valóságból kiinduló javaslatokat tennének, hanem valami egészen mást. Most is megkezdődött a szokásos baloldali casting, és ez azt jelenti, hogy az ellenzéki pártok egymást vagdalják, egymást fúrják a koncért, és mindezt egy verbális, szépészeti beavatkozással előválasztásnak hívják. Ebben a nagy baloldali marakodásban megint azt látjuk, hogy ahány nap, annyi árulás a saját soraik között, annyi tőrdöfés egymás hátába.
Nézzük, mondjuk, a budapesti marakodós színpadot! Először azt állították, hogy a Momentum új jelöltje miatt állított a DK is jelöltet, aztán máshol Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy már hetek óta új jelöltben gondolkodtak. Máshol is kilóg az őszödi lóláb: ön volt az, aki azt állította pár napja, hogy az elnökség győzte meg a vonakodó Gyurcsány Ferencet arról, hogy vonják meg Karácsony Gergely támogatását, de Vágó István már arról beszélt, hogy Gyurcsány győzte meg az elnökséget. Talán kérjenek telefonos segítséget az elnöküktől, aki majd elmondja, hogy aktuálisan mi is az érvényes hazugság.
Azt látjuk egyébként, hogy amikor kiderül egy aktuális hazugság, akkor hazudnak róla egy másikat. A prímszámok nagy szakértője így most már a hazugsághatványokból is írhatna egy szakdolgozatot. Zárójeles megjegyzésként azért hozzátenném, mintha tényleg Karácsony Gergely lenne az utolsó ember ebben az országban, akinek nem tűnt fel, hogy Gyurcsány Ferenc szavainak igazságmutatója gyakran mutat nulla értéket; ez mindenesetre komoly alkalmassági kérdéseket vet fel.
Most is feltehetjük kérdésként, hogy jó, jó, de miért foglalkozunk mi ezzel, miért foglalkozunk mi ezzel a baloldali marakodással. Azért, mert amit most egymással tesznek önök, azt tennék az országgal is, azt tennék az önkormányzatokkal is, azt tennék Budapesttel is, ugyanúgy átvernék a magyarokat, mint ahogy egyébként már megtették olyan sokszor. Egyetlen példát hadd hozzak fel. Az MSZP és az SZDSZ pár évvel ezelőtt ugyanígy marakodott a négyes metró ügyében. Na, nem azon marakodtak, hogy ki végezze el jobban a munkát, hanem azon, hogy hogyan talicskázhatnának ki több pénzt, és ennek az ára az lett, hogy eltűnt a metrópénzek harmada. Ön valószínűleg sokat tud erről, tehát ha szeretné Budapestet támogatni, ha szeretne segíteni a Budapesten élőkön, akkor hozzák nyilvánosságra az eddig elhallgatott információkat.
Más területeken is nagy volt az ára egyébként a baloldali kormányzásnak. Amikor a baloldalra volt bízva az önkormányzatok ügye, az nem jelentett mást, mint eladósodást, romló közbiztonságot, kivéreztetett egészségügyet és gyengülő közszolgáltatásokat. Nem szeretnénk, ha ez az időszak még egyszer visszajönne.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon jellemző volt a múlt héten az egyik hetilap címlapja, az virított rajta, hogy: „Új szereplők kellenek!” És ki volt a címlapon szereplő új arc? Gyurcsány Ferenc. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Az igen! - Dr. Varga-Damm Andrea közbeszól.) Szóval, tizenhárom évvel a szemkilövetések, az őszödi beszéd és sok-sok évvel a súlyos megszorítások után a baloldal Gyurcsány Ferencet ajánlja a magyarok figyelmébe, és ez akkor is így van, ha Gyurcsány Ferenc néha családtagok, néha pedig volt újságíró képében jelentkezik.
Van még itt valami, tisztelt képviselő úr, amire szeretnék reagálni. Gyurcsány Ferenc felesége láthatóan szépen berendezkedett Brüsszelben, rögtön aknamunkával kezdett, és jó baloldali hagyományok szerint azzal kezdte a tevékenységét, hogy bejelentette: megfúrja, ha a magyar kormánypártok fontos tisztségeket kapnak, magyar politikusok fontos tisztségeket kapnak Brüsszelben. Azt gondolom, ez botrányos, tisztelt képviselő úr.
A kampányban pontosan erről beszéltünk, hogy mi olyanokat szeretnénk küldeni Brüsszelbe, akik Magyarországot képviselik ott, ezzel szemben önök a bürokráciát képviselik, és Magyarország ellen beszélnek; ez tarthatatlan. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Szégyen! - Gréczy Zsolt közbeszól.) Azt látjuk, hogy a választás semmilyen változást nem hozott ebben a tekintetben, önök még rátesznek egy lapáttal, ez a helyzet. Lelkük rajta, de jó, ha tudják, hogy ebben az országban a magyarellenes politikának sohasem volt többsége, és azt gondolom, nem is lesz. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(13.20)
 

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem