SCHMUCK ERZSÉBET

Teljes szövegű keresés

SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm szépen. Miniszterelnök úr, Áder János köztársasági elnök ma a világ legnagyobb, legégetőbb kihívásának a klímaváltozást tartja. Az LMP határozati javaslatában, amit benyújtottunk, többek között három fő feladat megvalósítását kérjük. Először is, hogy Magyarország Kormánya fogjon neki Magyarország klímatörvénye kidolgozásának, és még ebben az évben fogadjuk el - hasonlóan, mint a német kormány. Másodsorban azt kérjük, hogy európai uniós és hazai forrásokból ne lehessen olyan programokat megvalósítani, amelyek a klímaváltozást nem fékezik. Harmadsorban pedig azt szeretnénk kérni, hogy az alkalmazkodási feladatokat mielőbb vegyük számba és valósítsuk meg.
Gondolom, miniszterelnök úr tisztában van azzal, hogy az LMP az atomenergiát nem támogatja, a paksi bővítést, de nagyon szívesen beterjesztünk az Országgyűlés elé egy olyan napirendi pontot, hogy itt részletesen és hosszan vitassuk meg ezt a kérdést, mert az atomenergia legalább olyan veszélyes, mint a szén-dioxid-kibocsátás növekedése. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem