DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, még az előző felszólalások kapcsán amellett nem lehet szó nélkül elmenni, hogy Lukács László György képviselőtársunk egy 15 ember halálát okozó víruson viccelődött, és utána ezen az egész frakciója fennhangon nevetett. (Dr. Lukács László György: Nem ezen.) Ebből látszódik, hogy mekkora az empátia a Jobbik-frakcióban. (Dr. Lukács László György: Olvasd vissza a jegyzőkönyvet!) S nemcsak az idős emberek iránt, akiket néha far-hát kommandónak neveznek, hanem akár a betegek iránt is, tisztelt képviselő úr. (Dr. Lukács László György: Tudjuk, hogy a KDNP egymagában semmire sem képes!) Önmagát minősíti a tisztelt képviselő úr.
Az LMP kapcsán, úgy látszik, hogy három héttel az európai parlamenti választási eredményük után rájöttek, hogy élnek idős emberek is Magyarországon, és érdemes lenne az ő ügyeikkel is foglalkozni. Nem tették ezt akkor, amikor mondjuk, a „nők 40” megszavazásával lehetett volna az idős embereken segíteni, akkor ez valahogy nem volt fontos az önök számára.
(15.00)
Akkor sem fontos, amikor szövetségeseket választanak, mert az időseket azért fokozottan érintő vizitdíj és kórházi napidíj szellemi atyjaival készülnek összefogni büszkén most már Budapesten is és egyre több vidéki nagyvárosban is. Emlékezhetünk arra, amikor önök, sőt ön személyesen, tisztelt képviselő asszony, a rezsicsökkentést támadta itt a parlamentben. Tudja, nagyon sok idős embernek, idős házaspárnak nagyon nagy segítség az, hogy nem az történik Magyarországon, mint 2010 előtt, amikor tizenötször emelkedett a rezsi ára. Nekünk sikerült letörnünk a rezsiárakat és 20-25 százalékkal csökkenteni a családok ebbéli kiadását. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Ön pedig személyesen itt azt mondta, hogy ez környezetvédelmi szempontokból tulajdonképpen nagyon hátrányos, és a drága energia, a drága gáz, a drága villany, a drága víz a jó, mert akkor az embereknek nincs pénze rá, és akkor alacsonyabbak lesznek a rezsiszámlák, nem azért, mert olcsóbb a gáz, a villany és az áram, hanem azért, mert az embereknek nem lesz pénze kellő mennyiséget kifizetni. Ekkor sem az idősek gondolkodásával közelített ön ehhez a kérdéshez, hanem valamilyen, az emberek hétköznapi gondolkodásától teljesen távol eső gondolkodásmóddal támadta a rezsicsökkentést zöldalapokon. Tudja, nagyon sok idős embernek ez jól jött.
Ugyanúgy, mint a gyógyszerek esetében a vaklicit bevezetése, ami érezhetően csökkentette a leggyakrabban az idősek által használt gyógyszerek árát is. Nagyon fontos volt az időseknek az az Erzsébet-program, amelynek a fedezetét pontosan az önökkel egy platformon levők nemzetközi eljárásai szüntették meg, akik nagy külföldi cégekként megpróbálták az Erzsébet-programot mindenhol támadni. Sajnos, ebben eredményeket is értek el, ezzel megteremtve azt a helyzetet, hogy Magyarországon kilőtték az Erzsébet-program ilyesfajta finanszírozási módját, és a kormánynak a jövő évben lesz a feladata az új források megteremtése, amit ősszel meg is fog természetesen teremteni. De mégiscsak kellett ahhoz egy gazdasági emelkedés is, hogy nyugdíjemelést tudjunk érezhető mértékben, 33 százalékban végrehajtani az elmúlt években összességében, ha az évi emeléseket összeadom, de még a családvédelmi akciótervben a nagyszülői gyed bevezetésére is lehetőséget biztosítottunk.
Ez volt az a döntéssorozat, amelynek egy jó részét az Idősek Tanácsában is megvitattuk, melynek miniszterelnök úr az elnöke. Jogi kompenzáció, Erzsébet-utalvány, mindegyik kérdéskör az Idősek Tanácsában is megfordult, pontosan azért, hogy olyan döntéseket tudjunk hozni, amelyek az időseknek a legnagyobb mértékben segítenek.
Az idősek ellátását biztosító bentlakásos intézmények férőhelyszámát 54 500-ról 58 300 fölé sikerült emelnünk az elmúlt években, hogy több idősnek tudjunk bentlakásos elhelyezést is biztosítani. Házi segítségnyújtásban pedig minden korábbi tervet is felülmúlóan az ellátottak létszámát 75 ezerről 85 598-ra tudtuk emelni, tehát jóval több embert tudunk ellátni és sokkal nagyon gondoskodással, hiszen míg házi segítségnyújtásban 2010-ben 5764-en dolgoztak, most 12 ezren, és míg az egy főre jutó támogatás mértéke 2010-ben 145 ezer forint volt, ez most már 210 ezer forint. Ezért is igyekeztünk az otthonukban, saját megszokott környezetükben még nagyobb segítséget nyújtani az időseknek. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem