SZABÓ TIMEA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ TIMEA
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök úr, ön a Hableány hajó 28 halálos áldozatot követelő tragédiája után egyetlenegy gesztusra sem volt képes, nem tudott lemenni a Margit hídhoz egy szál virágot letenni, vagy legalább a Dunába bedobni egyet (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból, többek között: Ne már! - Szégyen!), nem tudta a fekete zászlót kitűzni a Várban lévő irodájára. Semmit nem tudott csinálni, hogy kifejezze együttérzését az áldozatok családjával.
Beszélt itt vendégszeretetről meg minden ostobaságról. Aztán persze megtudtuk, hogy ez miért történt: önök bűnösök, és próbálják menteni a bőrüket. Kiderült ugyanis, hogy a Viking svájci hajó tulajdonosának közös cége van a magyar állammal, és ez a cég fölözi le a dunai hajózás profitját. Ezt a közös céget az ön kormányzása alatt hozták létre, ráadásul úgy, hogy a Rogán Antal és az ön lánya, Orbán Ráhel irányítása alatt álló turizmusfelügyelet garantálta ennek a svájci cégnek a profitot, a profit fele kiment egy ellenőrizhetetlen tulajdonú, hátterű svájci céghez. Magyarul, Orbán Ráhelnek és Rogán Antalnak pontosan az a célja, hogy minél nagyobb profitra tegyenek önök szert, és minél nagyobb káosz legyen a Dunán. Ebből persze következett az, hogy bekövetkezett ez a már sajnos régóta megjósolt, halálos áldozatokkal járó katasztrófa.
Önök a Viking hajónak megmagyarázhatatlan előnyöket biztosítottak. Először is, szabadon engedték azt az ukrán hajóskapitányt, akinek már ügye is volt… (Németh Szilárd István: A bíróság engedte szabadon! - Közbeszólások a kormánypárti padsorokból. - Az elnök csenget.) Felmerül a kérdés - hadd fejezzem be! -, hogy honnan volt vajon 15 millió forintja ennek a hajóskapitánynak, abból a fizetésből, amit kap ettől a svájci cégtől. (Felzúdulás a kormánypárti képviselők soraiban.) Kettő, ami ennél súlyosabb, hogy önök kiengedték az országból ezt a svájci hajót.
Mi történt tulajdonképpen? Itt nem egy sima hajóbalesetről van szó, miniszterelnök úr, hanem az önök harácsolása és felelőtlensége okozott egy nagyon durva katasztrófát.
Miniszterelnök úr, önök hagyták eltűnni a tárgyi bizonyítékokat. Ki adott engedélyt a svájci hajó távozására? Ön egyetértett-e ezzel a döntéssel? Terveznek-e ezzel kapcsolatban vizsgálatot? Illetve változtatnak-e a dunai hajózási szabályokon? Köszönöm. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Szégyelld magad! - Szörnyű! - Szabó Timea: 28-an meghaltak!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem