DR. ZSIGMOND BARNA PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. ZSIGMOND BARNA PÁL
DR. ZSIGMOND BARNA PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy érzem, hogy nagyon röviden mindenképpen válaszolni kell az itt elhangzott alaptalan állításokra és hazugságokra.
Először is, Bencsik János képviselőtársamat hallgatva nem tudtam igazából, hogy a DK-frakció szól-e hozzánk, aztán kétszer is megnéztem, hogy a Jobbik-frakció képviseletében tartott vezérszónoki előadást. Több ténybeli tévedés is volt az előadásában. Martonyi János külügyminiszter úr nem 2009-ben mondta azt, hogy nincs létjogosultsága az állampolgárságnak, hanem sokkal korábban. Ha a jogfejlődést megnézzük, honnan indultunk, az első fontos stáció volt - nem tudom, hogy a Jobbik akkor létezett-e már -, amikor a státusztörvény szabályozta a határon túli magyarok sorsát. Akkor is rengeteg támadás érte külföldről és sajnos belföldről is a jogszabályt, de akkor abban a helyzetben egy fontos lépést tettünk előre. Akkor még nem tartott ott az európai jogfejlődés, mondjuk így, vagy az uniós jogfejlődés, hogy lehetővé váljon a kettős állampolgárság. Sokat küzdött a magyar kormány akkor a Velencei Bizottsággal és belső ellenfelekkel is azért, hogy elfogadják ezt a különleges státuszt, a magyarigazolványt, ami akkor nagyon sok, több százezer határon túli magyar számára jelentett egy határtalan boldogságot, hiszen több százezren éltek ezzel a lehetőséggel, tehát visszaigazolták a határon túli magyarok azt, hogy volt értelme ennek a küzdelemnek.
A későbbiekben, ahogy lehetővé vált, 2004-et hozzuk még ide gyakorlatilag, illetve majd még visszatérnék a szocialista frakció vonatkozásában 2002-re is, de hozzuk ide 2004-et, amikor az állampolgárság bekerült a magyar közbeszédbe, a baloldal istentelen tevékenységének is köszönhetően, és azt követte 2010-ben a Fidesz-KDNP-kormány, és az első lépések egyike volt az állampolgársági törvény, nem kifejezetten a Jobbik-frakció nyomására, úgy gondolom. Ahogy Nacsa képviselőtársam is mondta, egyik első rendelkezése volt az Orbán-kormánynak, különösen azért, mert korábban erre ígéretet tett, és ez az ígéret elhangzott, és mi általában és mindig be szoktuk tartani az ígéreteinket, szemben a baloldali pártokkal.
Szintén rendszerszintű csalásokról, több ezer, százezrekről, több százezer visszaélésről beszélt, tehát olyan légből kapott állítások voltak, hogy próbáltam jegyzetelni, hogy mire vonatkozik ez, mert korábban százról beszélt, ezerről beszélt, aztán több százezer visszaélésről is beszélt. Arra biztatom Bencsik képviselőtársamat, hogy ha tud ilyen visszaélésekről, akkor tegyen bejelentést, tegyen feljelentést. (Dr. Gyüre Csaba: Tettünk.) Valóban volt néhány száz eset, amelyben visszavonásra került az állampolgárság, volt néhány ezer eset, ahol feljelentés történt, de volt több mint egymillió olyan ügy, amely a jogszabálynak megfelelt, és a magyar állampolgárságot jogszerűen, a szabályok betartásával szerezték meg a kérelmezők. Tehát ne kezdjük azt sugallni és megint elkenni a dolgokat, hogy az egész egy nagy visszaélés. Ezzel a határon túli magyarokat sértjük meg, azt a több százezer embert, aki jogszerűen élt az állampolgársági lehetőséggel. Az a néhány száz eset, amelyben visszaélés volt, az a néhány ezer feljelentés, ami majd tisztázandó, hogy visszaélés volt vagy nem, nem mondathatja azt velünk, hogy az egész rendszer úgy, ahogy van, rossz.
A rendszer jó, vannak csalók, vannak rossz emberek, vannak gazemberek, ezekre a jog eszközével le kell sújtani. Ki is vizsgált néhány esetet a magyar rendőrség, a magyar bűnüldöző szervek el is kapták az elkövetőket, felgöngyölítésre kerültek, de önmagában a rendszer jól működik, a magyar közigazgatás hatalmas sikere az állampolgársági törvény. Egyébként több uniós állam állampolgársági törvénye hasonló a miénkhez, tehát semmivel sem egyszerűbb vagy bonyolultabb a magyar állampolgársági törvény, ugyanazokat a garanciákat tartalmazza, mint a többi európai állam, uniós állam állampolgársági törvénye, már ahol megengedett a kettős állampolgárság, de sok országban megengedett. Tehát én semmiképpen nem szólnám le ilyen értelemben a mi jogszabályunkat. Úgyhogy arra biztatom önt, hogy ha tud visszaélésekről, tegyen feljelentést, amennyiben pedig nem tud ilyen esetekről, akkor legyen visszafogott, és kérem, ne mondja azt, hogy több százezer visszaélés volt a jogszabály vonatkozásában.
Az allampolgarsag.gov.hu oldal pedig egy tájékoztató oldal volt, amelynek kiemelt jelentősége volt 2011. január 1-jén, amikor hatályba lépett a jogszabály. Ma már a külképviseletek honlapján, a külképviseleteken elérhető minden olyan információ, amelyre szüksége van egy kérelmezőnek, ha szeretne élni az állampolgársággal. Tehát minden további nélkül beszerezhetők ezek az információk a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján, illetve a külképviseletek honlapjain rendelkezésre állnak az állampolgárok részére, különösen a diaszpóra vonatkozásában több nyelven is, tehát adott esetben angolul, spanyolul, olaszul, franciául, németül, ezzel is könnyítve az értelmezést, hogy ha valamelyik honfitársunk szeretne élni ezzel a lehetőséggel, és nem tud megfelelően magyarul olvasni, akkor tudja elolvasni az adott ország, a fogadó ország nyelvén is.
Varga László és Mesterházy képviselőtársam szintén ilyen rendszerszintű visszaélésekről beszélt. Nekik is azt szeretném mondani, hogy maradjunk a realitás talaján, és ne fessünk rémképeket az égre, ne próbáljuk lejáratni a rendszert, ne vizionáljunk, ahogy a státusztörvény kapcsán 23 millió románt, ahogy egyszer már megtettük. Tehát, mondjuk azt, hogy a jogszabály kitűnően vizsgázott, több százezer határon túli magyar élt jogszerűen élt ezzel a lehetőséggel, és volt néhány visszaélés, ezekre a törvény szigorával le kell sújtani.
Ez a módosítás pedig néhány technikai részlet módosítása, ami előttünk van, semmiképpen nem kell azt állítani, hogy a rendszerszintű visszaélések miatt született ez a jogszabály, és emiatt van szükség erre a módosításra. Aztán hogy terrorizmussal meg egyéb veszélyekkel hozzuk összefüggésbe, megint azt gondolom, hogy egy nagyon rossz üzenet a határon túli magyarok részére, tehát maradnék azon a talajon, hogy ez egy nagy sikere a magyar közigazgatásnak. Nagyon nagy dolog volt az, hogy konszenzus volt, néhány szélsőséges DK-s képviselő kivételével mindenki megszavazta az állampolgársági törvényt, tehát konszenzus volt ebben a magyar közéletben.
Én főkonzulként mindig elmondtam és büszkén mondtam, hogy úgy érzem, mögöttem van a teljes anyaország, amikor Csíkszeredában dolgoztam, hiszen konszenzus van a jogszabály mögött, és fontos lenne, hogy ez a konszenzus megmaradjon. Hiszen ez magyar nemzeti ügy, más országok parlamentjében, ha ilyen vita van, általában mindenki egységesen, minden párt képviselője dicséri a jogszabályt, és örvend annak, hogy van ilyen lehetőség, hogy a nemzet tud gyarapodni, tud nőni. Sajnos nálunk, Magyarországon mindig az van, hogy sok párt azzal próbál politikai tőkét kovácsolni magának, hogy egymásnak uszítja magyart a magyarnak. (Dr. Gyüre Csaba: Legfeljebb ti.) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem