NACSA LŐRINC,

Teljes szövegű keresés

NACSA LŐRINC,
NACSA LŐRINC, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azért ez mégiscsak felháborító, hogy ilyen felszólalást kellett végighallgatni a Jobbik részéről, amit folyamatosan bennünket vádolva, mindenféle összeesküvés-elméleteknek (Bencsik János, Jobbik: Ne már!)bedőlve mondott el, idézett régi mondatokat.
Képviselő úr akkor sajtóreferensként dolgozott a Jobbiknál, de biztos szaladt a telefonjáért, hogy szóljon Vona Gábornak, hogy esetleg fontosabb dolga is akadhat, mint bejönni szavazni a kettős állampolgárságról, mivel, ugye, neki nem sikerült. Ön azt állította, hogy önök miatt nyújtottuk be a kettős állampolgárságról szóló törvényt. (Dr. Gyüre Csaba: Így van!) Ezt a választás előtt is megígértük, és egy olyan történelmi igazságtétel volt, amely az első döntésünk volt 2010-ben, miután a balliberális-szocialista ámokfutásnak vége szakadt, a Fidesz-KDNP-kormánytöbbség és alkotmányozó többség ezt gondolta legfontosabb feladatának, szimbolikus lépésnek, hogy ezt elsőként hozzuk be ide a parlamentbe. De Vona Gábor, az ön korábbi pártelnöke és háromszoros miniszterelnök-jelöltje ezt nem tartotta olyan fontosnak (Szi-lágyi György. Bohóc!), hogy ezen a szavazáson részt vegyen.
De nyilván ön sajtóreferensként felhívta a szolnoki elnöküket is, amikor egy marék üveggyönggyel megvehető tömegnek nevezte a határon túli magyarokat, és ennek az üveggyöngynek a kettős állampolgárságot nevezte. Ön most itt azt mondja, hogy milyen fontos és jó intézmény, így akkor is nyilván szaladt a szolnoki elnökükhöz, hogy talán mégsem kellene ilyeneket írogatni a közösségi médiában. Vagy biztosan ön sajtóreferensként felhívta Sneider Tamás figyelmét arra, hogy a Magyar Állandó Értekezleten talán nem kéne úgy fogalmaznia, hogy a magyar kormánynak nem kéne támogatni a határon túli magyarokat, mert például Felvidéken és Romániában sokkal jobban élnek, mint mi, tehát ne támogassuk őket.
Egy szempontból szeretett volna segíteni rajtuk: azért szeretné a Jobbik segíteni a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit, mert akkor majd a magyar kormánynak nem kell több pénzt áldoznia a határon túli magyarokra. Tehát ezt is egy pénzügyi tranzakcióként vagy üzleti ügyként fogta fel az ön jelenlegi pártelnöke is. Nyilván ezek azok az ügyek, amikor ön odaszaladt és szólt nekik, akár Vona Gábornak, Sneider Tamásnak, akár a szolnoki elnöküknek, hogy mégiscsak a Jobbik valahogy megpróbálja magát nemzeti pártként eladni, tehát mégse mondjanak ilyeneket.
Nem, ön ezt nem tette, ön nem határolódott el tőlük, ön nem szólalt fel, ön nem posztolt a közösségi médiában, hogy mégiscsak felháborító ez a magatartás vagy ez a beszédmód a határon túli magyarokat illetően. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP parlamenti többség 2010 óta azon van, és azért tesz meg mindent, hogy a Kárpát-medencei magyar egységet, a nemzetegyesítést létrehozzuk, ezt megerősítsük, megtartsuk. Éppen ezért indultak el a gazdaságfejlesztési programok számos helyen, Délvidéken, Felvidéken vagy a Mezőségben. Éppen ezért indult el a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program, amely a valaha volt legnagyobb óvodai fejlesztési program. Éppen ezért több mint tízszeres pénzt költünk nemzetpolitikai támogatásokra a határon túlra, mint azt korábban tettük, vagy mint ami a 2010-es költségvetésben volt. Éppen ezért többszöröztük meg a határon túli egyházak támogatását, magyar egyházak támogatását vagy a lelkészeknek szánt kiegészítő támogatást. Éppen ezért segítünk az ösztöndíjprogrammal, éppen ezért indítottuk be a „Határtalanul!” programot, hogy határon túli diákok és magyar diákok tudjanak kapcsolatot teremteni, hogy magyar diákok jussanak el határon túli magyarlakta területekre, hogy határon túli magyar diákok jussanak el Magyarországra, hogy létrejöjjenek ezek a kapcsolatok. Éppen ezért indítottuk újra vagy élesztettük fel a Magyar Állandó Értekezletet.
Képviselő úr, ön beállt egy olyan sorba, ami nagyon-nagyon veszélyes, hiszen nyilvánvalóan talán a Jobbik eddigi megszólalásaiból kiindulva önnek ki kellene állni a határon túli magyarokért ennél jóval-jóval keményebben vagy szigorúbban, hiszen nyilvánvalóan nem akar abba a csoportba tartozni, akik elárulták a határon túli magyarokat, megtagadták a határon túli magyarokat és magyart magyar ellen fordítottak 2004-ben. Erről Vitányi képviselőtársam már korábban is beszélt, hogy érdemes szót ejteni arról a szégyenletes népszavazásról és az azt megelőző gyűlöletkampányról, amikor a Gyurcsány vezette kampánycsapat a „23 millió románozással” és a magyart magyar ellen fordító politikájával valamiféle politikai hasznot remélt ebből. És ami a legszomorúbb, hogy ezt azóta sem hagyták abba, legutoljára a mai napon, amikor az Országgyűlés elsöprő többséggel a 2020-as esztendőt a nemzeti összetartozás évévé nyilvánította, akkor a Gyucsány-párti képviselők sajnos nemet nyomtak.
Nem lepődünk meg, mert ez az a magatartás, ez az a nemzetáruló magatartás, amit eddig is már elkövettek több alkalommal, de nyilván nem lepődünk meg azon, hogy ezt ma is itt folytatták. 2004 óta folyamatosan ez a magatartás az, amit a Gyurcsány-párttól tapasztalhatunk és láthatunk.
Nyilvánvalóan önök nem osztják azt, amit mi, hogy úgy gondoljuk, a magyar nemzet egységes és oszthatatlan. Nem osztják azt a gondolatot, hogy minden magyar felelős minden magyarért, nem osztják azt, hogy szükségük van a határon túli magyaroknak a mi támogatásunkra. Leginkább az elmúlt években a kárpátaljai helyzetnél látszódott meg igazán, hogy mennyire szükség van arra, hogy az anyaországi politikai vezetést, de akár az egész országot maga mögött tudja a kárpátaljai magyarság, hiszen egy olyan magyarellenes és kisebbségi jogokat szűkítő politika ütötte fel a fejét Ukrajnában, aminek még nem tudjuk, mi lesz a vége, de ami ellen nyilvánvalóan minden eszközzel fel kellett lépünk, és ebben számíthattunk a parlamenti pártokra - egy kivétellel, ezt hozzá kell tenni az igazság kedvéért.
(14.20)
Azt gondolom a mostani javaslat kapcsán - hogy azért arra is rátérjek egy kicsit a bevezető után -, hogy nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy az egyszerű honosítással magyar állampolgárságot szerző, esetleg Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező, külföldön élő vagy ott lakóhellyel rendelkező állampolgárok esetében is megvalósul az állandó személyi igazolvány hivatalból történő kiállítása. Ez egy olyan fontos adósság, amelyet most itt tudunk törleszteni. Fontos a hatékonyság növelése, és fontos az ellenőrzés. A visszaélések kiszorítása, kiszűrése pont ellentétes azzal, amit képviselő úr itt állít, hiszen akár a nagyszámú visszautasítás és az ahhoz képest arányaiban kisebb, már egyébként megszerzett állampolgárság visszavonása mutatja azt, hogy a rendszer hatékony, mielőtt az állampolgárságot egyébként megítélik vagy kiállítják, hiszen a több tízezres nagyságrendben érkezett visszautasítás azt mutatja, hogy a rendszer időben kiszűri az olyan elemeket, amikről egyébként ön is beszélt. Szerintem ez egy üdvözlendő lépés. Az is, hogy mindenféle ellenőrzést és mindenféle visszaélés ellen megtett lépést és annak a hatékonyságát is növeljük, ez szintén üdvözlendő lépés.
Képviselő úr, nem kell minden internetes hirdetésnek bedőlni, ha ön valahol a sötétweb-oldalak mélyén talál egy ilyen hirdetést. Olyan hirdetések is vannak, hogy ha rákattint valahová, akkor nyert egy mobiltelefont, mégsem igaz. Attól, mert valaki ezt hirdeti magáról, és valakit lehúznak pénzzel - hallottunk ilyeneket, itt a rendőrségnek szükséges eljárnia -, ettől még ezek az emberek nem szereznek magyar állampolgárságot, nem szerezhetnek magyar állampolgárságot. Attól, hogy valaki kirak egy ilyen hirdetést az internetre, attól az még nem lesz közjogi értelemben érvényes állampolgárság-szerzés.
Én azt gondolom, itt a legfontosabb az, hogy a nemzetegyesítés 2010-ben megtörtént, azóta 1 millió 50 ezer régi-új és új állampolgára van a nemzetünknek. Nagyon fontos, hogy értük is felelősséget vállalunk, nagyon fontos, hogy Magyarországról mindenkiért, aki a határainkon túl él akár a Kárpát-medencében, akár távolabb, felelősséget vállaljunk, mert felelősséggel tartozunk irántuk. Éppen ezért minden olyan javaslatot, amely az ő helyzetüket is megkönnyíti, segíti vagy a bürokráciát csökkenti, támogatni fogunk, mint ahogy ezt a javaslatot is támogatni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem