DR. VARGA-DAMM ANDREA,

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA-DAMM ANDREA,
DR. VARGA-DAMM ANDREA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Miután államtitkár úr kioktatott bennünket mint ellenzéket arról, hogy a félreértéseinket már előre megpróbálja kiküszöbölni, el szeretném mondani, hogy számunkra semmi nincs félreértésben, egyszerűen arról van szó, hogy terminus technicusokat nem pontosan alkalmaznak. Arról van szó, hogy összevissza nyújtanak be ide különböző törvényjavaslatokat, amelyeket természetesen a kormány jóindulata miatt beterjeszt ide a Házhoz, a kormánypárti képviselők végtelen jóindulata és türelme alapján megszavazza, mert ártani végül is nem árt vele. De azért egyet hadd kérjek már, és ha már ön arról beszél, hogy mi milyen erős ország vagyunk, és a NATO-nak milyen komoly tagja, akkor tegyük már azt, hogy a komolyságát legalább a honvédelmi jogalkotásnak őrizzük meg. Elvárható, amikor egy törvényjavaslatban azzal indokolnak, hogy egy törvény változott korábban, és ennek szabályai indokolják azt, hogy most egy újabb országgyűlési határozat szülessék, elvárható lenne, hogy például megjelölik ebben az indoklásban, hogy annak a törvénynek mely szakasza hozott olyan új változásokat, ami miatt külön kell meghatározni ugyanazt a keretszámot - tehát változatlanul -, hiszen a 2018. évi CXIV. törvényben ilyen kötelezettség nincs.
Tehát ezt magától maga a honvédelmi miniszter találta ki, hogy mégis van ilyen újabb létszám-meghatározási kötelezettség, hivatkozva arra a törvényhelyre, de abban semmi olyan rendelkezés nem történt, ami az eredeti országgyűlési javaslat és aztán határozat tartalmát indokolná megváltoztatni. (Németh Szilárd István: Jaj, istenem, kár volt visszaülnöm ide!)
Szeretnék tovább arról beszélni, hogy most az expozé is és az indoklás is részben ismertette ezt a bizonyos „Zrínyi 2026” honvédelmi és haderőfejlesztési programot, és lassan úgy beszélünk erről is, mint Columbo feleségéről, akit soha nem látunk. Ugyanis, ami elő van adva „Zrínyi 2026”-ként, azt egyszer valaki elolvasta, még ha laikus is, akkor legalább azt megkérdezi belőle, hogy: semmi baj, örülünk neki, de ezt hogy fogjuk megcsinálni? Elvek vannak bele leírva, csak és kizárólag elvek. Elvekkel pedig még nem lehet végrehajtani semmit. Az elvek megvalósulásához egy eszközrendszer kell. Milyen eszközzel fogom megvalósítani? Hogy csinálok, államtitkár úr előadása szerint modern hadsereget? Úgy csinálok modern hadsereget, hogy egyébként totálisan elavult technikákat rendelek meg, amelyeket majd hat év múlva fognak leszállítani, amikor már éppen azok is tízéves elavultságban lesznek? Ez a haderőfejlesztés? Ez az eszközrendszer? Nem, kérem szépen!
A „Zrínyi 2026” egy kívánsághangverseny, aminek sajnos nincs tartalma, nem töltötték ki eszközrendszerrel, honvédelmi stratégiával, célpontokkal, pozicionálással. (Nacsa Lőrinc: Célpontokkal?) Nacsa Lőrinc képviselőtársam, ne tessék röhögni, a célpont az, hogy honnan hová szeretnék egy fejlesztéssel eljutni. Biztos nagyon nehéz megérteni, de bizonyára még ebben az elkövetkezendő három évben lesz alkalma tanulni. (Az elnök csenget.) Tehát a célpont az, hogy honnan hova akarok egy fejlesztéssel eljutni. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Cél!) Nem, célpont! Tudja? Célpont! A célpontot nemcsak arra használjuk, hogy hogyan készítünk ki valakit, hanem arra is, hogy honnan hova szeretnénk eljutni.
Tehát folytatom. Az a lényege, hogy a 2026 egy nagyon hangzatos frázis ma már, csak nincs tartalma. A tartalmat, bármikor is kértük az elmúlt egy év törvényjavaslati tárgyalásai során, még mindig nem kapjuk meg, és egy haderőfejlesztésnek minimum elvárása az, hogy hadműveleti tervektől kezdve, bizonyos szituációk szimulálása történjék meg ahhoz, hogy a haderőfejlesztésnek az eszközrendszerét ki tudjam alakítani. Ez körülbelül olyan ma, mintha összeszednénk, megvásárolnánk az építőanyagot egy házhoz, amit még el sem kezdtünk megtervezni. Tehát fogalmunk nincs, hogy mihez vásárolunk eszközöket, fogalmunk nincs, hogy mihez adunk hozzájárulásokat.
Tekintve pedig, hogy ebben a létszám-meghatározásban nincs változás, akkor is, ha a 2018. évi CXIV. törvény bármilyen módon olyan szabályokat vezetett be, amelyek segítségével a létszám módosult, de a létszámkeret nem változik, azaz nem nőtt, illetőleg szándék sincs arra, hogy bármilyen módon csökkentsék, ezáltal ezt az országgyűlési javaslatot felesleges volt beterjeszteni.
Még pár szóval reagálnék az államtitkár úr által az expozéban előadottakra. Annyit szeretnék mondani, hogy a 37 650-es létszám feltöltésére az életben nem lesz lehetőségünk sajnos, mert a magyar társadalomban az még kialakult - hogy úgy mondjam - jó cél, hogy egy kiképzésre elmenjenek, és egyébként pénzt kapnak érte, tehát ez azért egy nagyon fontos dolog, pénzt, kosztot, kvártélyt kapnak érte, és egy képességet szereznek meg, de a kiképzés után nagy részben nem maradnak itt. Ez a legnagyobb probléma. Én például erről szeretném miniszter urat és államtitkár urat hallani a Parlament falai között, hogy milyen motiváló eszközzel tudnák elérni azt, hogy a költségvetésnek… - ha pénzbe kerül a kiképzése a fiataloknak vagy a jelentkezőknek, akkor hogy tudnánk őket esetleg megtartani is, hogy ne csak egy buli legyen a végén.
És akkor nem lehet elmenni amellett sem - ha már államtitkár úr az öndicsérettel fűszerezte meg a felszólalását - hogy hogyan igyekeznek motiválni a fiatalokat például arra, hogy katonai középiskolába menjenek, tekintettel arra, hogy egyik évről a másikra 60 százalékkal csökkent a jelentkezők száma. Tehát elnézést kérek, honvédelmi meg hazafias nevelésről hallunk itt folyamatosan, különböző javaslatokat nyújtanak be, hogy foglalkozzunk a honvédséggel, és lássuk azt, hogy a Honvédelmi Minisztérium milyen fantasztikus munkát végez. Én inkább azt szeretném kérdezni, hogy csendesen, ott a házon belül és egyébként a társadalom felé pozitív, valóban motiváló üzenetekkel hogy lehetne elérni, hogy az, amiről önök csak beszélnek, az valóság is legyen.
Meg kell hogy mondjam, hogy miután ennek az országgyűlési javaslatnak a beterjesztése indokolatlan volt, sőt ez az országgyűlési határozati javaslat szűkíti a 2018. október 31-én megszavazott országgyűlési határozat tartalmát, azaz kizárja, és kivonja a részletes bontás meghatározását az országgyűlési képviselők kompetenciájából, semmiképpen nem fogom javasolni azt, hogy ezt az én frakcióm megszavazza. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem