DR. VARGA LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ,
DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kerestem a műfaját ennek az egész vitának, ami itt zajlik, gondolkodtam rajta sokat. De hát először is hadd utasítsam vissza, nyilván nem nekem kell megvédeni Varga-Damm Andreát, de azt gondolom, hogy teljesen méltatlan az, amit itt róla mondott Nacsa képviselőtársam.
Azt gondolom, ellenzéki képviselőként Varga-Damm Andrea odament, felment a pulpitusra, és megfogalmazta a gondolatait annak kapcsán, amit önök itt letettek az asztalra. Szerintem nem tekintett ki jobban a konkrét előterjesztésből, mint önök. Nyilván, aki mondjuk, a közvetítésből követi ezt a vitát, valószínűleg nehezen tudja megállapítani, hogy mi lehet ebben a konkrét előterjesztésben, mert valóban keveset beszélt róla itt a néhány kormánypárti megszólaló. Az a helyzet, hogy nyilván egy általános vitába lehet, hogy belefér az, hogy általában a Magyar Honvédség helyzetéről is beszélünk, de nyilván látható az előző felszólalásokból, hogy ez inkább egy ilyen politizálóbb, a médiának, vagyis a fideszes médiabirodalomnak szóló előterjesztésről beszélünk. Valószínűleg a köztévében és több száz egyéb médiumban majd lehet találkozni ezekkel a sikertörténetekkel, de az előterjesztés nyilván ennél szűkebb és szárazabb kérdéseket tartalmaz.
Nacsa képviselőtársam azt mondta, hogy köszönik a határozati javaslatot, amit én értek. Gondolom, a ’18. őszit is megköszönték, amely merőben más szabályozást tartalmaz, más logikát, több hatáskört az Országgyűlésnél. Nem is oly régen volt ez, mondjuk, bő fél éve, hogy ez elfogadásra került. Akkor még nem volt olyan rendkívül innovatív javaslat, amely most az asztalon van.
Azt tudom önöknek mondani, hogy természetesen a honvédek munkáját, a honvédséget - a frakció nevében is mondhatom - mélyen tiszteljük, nagyon áldozatkész munkát folytatnak mindannyiunk érdekében, sokszor nehéz körülmények között, és nehéz egzisztenciális körülmények között is. A feltételek néha alapvetően is hiányoznak, ezért érdemelnének ők többet a kormánytól is, ez a meggyőződésünk.
De néhány mondat azért az előterjesztésről is, mert azért itt szerintem egy alapvető gond van ezzel az előterjesztéssel, ami miatt ezt az előterjesztést nem lehet támogatni. Azt, hogy a honvédségnél rendszeresíthető státuszok számát, ezt a 37 650 főt már megállapította ez a bizonyos októberi országgyűlési határozat, már mindenki elmondta. Ez a határozat nem állapít meg mást. De a korábbi határozatok az állománycsoportok engedélyezett létszámkeretét is bemutató adatsort is tartalmaztak. Magyarán, a korábbi országgyűlési határozatok több jogot hagytak itt az országgyűlési képviselőknél, több jogot hagytak az Országgyűlésnél. Ma tulajdonképpen csak a rendszeresíthető státuszok össz-számát hagyja az Országgyűlésnél ez a javaslat. A többit kormányhatározat fogja megállapítani, ahogy ezt államtitkár úr is elmondta.
Elsőre azt lehetne mondani, hogy nyilván ez biztosan technikai, nem érdekes ez annyira. De mégiscsak megváltozott a múlt őszhöz képest a véleményük. Amellett, hogy elmondják, hogy ez egy rugalmas reagálási lehetőség, nyilván ez egy alkalom önöknek, hogy a propagandájukat is itt az asztalra teszik.
Azonban én szeretném elmondani, hogy nem lehet egyetérteni az Országgyűlés jogosítványának ilyen irányú csorbításával. Nyilván még az egyes állománycsoportok, tisztek, altisztek létszáma, legénységi állomány kapcsán is korábban adatsort tartalmazott ez a határozat, gondolom én, azért vonják ezt most a kormány hatáskörébe, és azért tervezik ezt kormányhatározattal majd megállapítani, merthogy ebben az arányban eltolódás lehetséges, amely adott esetben konfliktusokkal járhat, és nyilván egy kormányhatározat kapcsán ezt nagyobb titokban, a nyilvánosság elől jobban elzártan lehet megtenni, illetve a konfliktusokat gyorsabban kezelni.
(13.10)
Adódhat a kérdés, hogy miért, egyébként az egyes állománycsoportok létszáma változni fog, tiszteké, altiszteké, vagy jelentősen csökkenteni tervezik esetleg? Erről kellene szerintem beszélni, ez volna a konkrét napirend kapcsán az, amit meg kellene indokolnia szerintem az államtitkár úrnak, hogy miért van erre egyáltalán szükség, mert ez a rugalmasság jól hangzik, csak kilencedik éve kormányoznak, és eddig nem jutott eszükbe, hogy hatékonyabb lenne így kezelni ezt a kérdést, valahogy most világosodtak meg úgy, hogy - mondom - bő fél évvel ezelőtt tárgyalt hasonló határozati javaslatot az Országgyűlés, és akkor még ezt nem így gondolták.
Tehát még egyszer, azt szeretném mondani, hogy különösen e miatt a helyzet miatt a frakciónk és jómagam nem tudjuk támogatni az előterjesztést. Köszönöm, elnök úr. (Korózs Lajos tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem