NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN
NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Itt van előttünk ez a határozat, néhány mondat az egész. Ismertettem én az expozéban, ismertette két kormánypárti politikus, hogy mi a tartalma.
Gyakorlatilag az indokolás legalább háromszor annyi, mint maga a törzsszöveg, és ebben elég világosan benne van az összes olyan feltett kérdés, amit itt hallhattunk a két 6 százalékos eredményt elért párt vetélkedésében. (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) Úgyhogy én megértem, teljes egészében megértem a frusztrációt mind a két részről, de azt gondolom (Dr. Varga László közbeszól.), hogy a magyar honvédelem ügye, a Magyar Honvédség létszámának kérdése sokkal többet ér annál, mint hogy pártvetélkedőnek az áldozatává váljon. Úgy kezdtem, hogy idéztem abból a törvényből egyébként, amely meghatározza azt, hogy az Országgyűlésnek mi a feladata a létszámkeretek meghatározásakor, tehát ha lehetséges, a plafon meghatározásakor, és azóta pont a törvényi változás értelmében mi a feladata egyébként a kormánynak, hogy engedélyezze majd ennek a plafonnak, amit 2026-ra szeretnénk elérni, az időszakos betöltését. Ez, azt gondolom, mindenki számára világos kell hogy legyen, aki itt ült a parlamentben és elfogadta ezt a törvényt, márpedig itt ültünk, és mindannyian elfogadtuk ezt a törvényt, tehát erre nem is kell magyarázatot keresnünk.
Az meg önmagában szerintem egy gyönyörű pillanat, amikor a jobbikos Varga-Damm Andrea képviselő asszony, aki végigélte 2002 és 2010 között, hogy milyen álságos és milyen megtervezett módon tették taccsra az egész Magyar Honvédséget, egész katonai képességeket szüntettek meg, megfelezve a hadsereget, most egy emelkedő létszámnál beáll azok mellé, akik egyébként mindezért felelősek. Vadai Ágnessel jár tüntetni hétvégén (Közbeszólás a Jobbik soraiból.), év végén, itt a parlamentben ketten csinálják a műsort, és Gyurcsány Ferenccel kötöttek szövetséget az elkövetkezendő időszakra, de nyilván ezt önmaguknak kell magyarázniuk.
Szeretném még egyszer mindenkinek a figyelmét felhívni arra, akik most fogadkoztak, hogy ezt ugyan nem fogják megszavazni, tehát ezt a határozati javaslatot, aminek egyébként a lényege a 37 650 fős plafon meghatározása, Magyarország biztonságának, szuverenitásának a biztosítása, a magyar honvédelmi és haderőfejlesztés létszámkeretének a meghatározása, hogy ezt ne tegyék. Ne árulják el ezt a nemzeti ügyet, ne akarják ezt pártpolitikai üggyé silányítani! Úgyhogy kérek még egyszer mindenkit, nemcsak a kormánypárti képviselőket, hanem az ellenzéki padsorokban ülőket is, hogy gondolják meg, hogy ezt az országgyűlési határozatot megszavazzák-e vagy sem. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem