Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mondhatnám, hogy szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat. Így is van, mert nagyjából a Vállalkozásfejlesztési bizottságunk ülésén érzem magam a tekintetben, hogy nagyon kedves munkatársaim ebből a bizottságból sorra felszólaltak - találunk egyébként közös pontokat is a felvetések tekintetében. Mégis van bennem hiányérzet. Egyrészt a vezérkör és az általános vita szétbontása tökéletesen alkalmas egy vita kiherélésére, hiszen általában a vezérszónoki körben előkerül az a képzeletbeli bunkósbot, mindenki szétveri a másik fejét vele, különböző minősítésekkel tarkítva, aztán eltolódik az egész történet. Folytatódik most az általános vita, és elmondhatjuk, hogy igen szerény érdeklődés mellett. Lehet, hogy mi most szakmázni fogunk, de pont az az egészséges elegy, ami a szakmai és politikai közmegegyezés felé elmozdulna Magyarország polgárainak érdekében, elmaradni látszik. Viszont, ha már ilyen fékezett habzású ez a vita, én kihasználnám azt, hogy megfogjam azokat a pontokat, amiben talán egyértünk, és igyekezzek kijavítani olyanokat, amelyek nem feltétlenül találkoznak a valósággal véleményem szerint. Majd a történelem és az ezen vitát legalább a jegyzőkönyv szintjén követők el fogják dönteni, hogy kinek van igaza.
Azt látom az előttünk fekvő adócsomagban, hogy bizony vannak támogatható elemei, bizony a csökkentéseket kivétel nélkül támogatni tudom, ugyanakkor - és ezt Szatmáry alelnök úr figyelmébe is ajánlom - a csökkentések támogatása mellett meg kell tudnunk fogalmaznunk azt, hogy mondjuk, egy szochocsökkentésből következően az állami adóbevételek elmaradása eredményeképpen hogyan tudjuk fenntarthatóbbá varázsolni vagy tenni azokat a rendszereket, amelyekről az önök jó ismerősei által irányított MNB is megmondta még a 2010 és ’14 közötti ciklusban, hogy összeomlásuk akár már a 2020-as évek elejére várható. Tehát nekünk itt nemzetstratégiai válaszokat is kell adnunk, ha olyan felvetéseket foganatosítunk, amelyek helyesen adócsökkentés irányába mutatnak. Hozzáteszem, arra is szívesen látnék garanciákat, hogy a munkaadói oldal teherkönnyítései valamilyen úton-módon a bérnövekményben fejeződjenek ki, legalábbis nagyrészt. Ugyanakkor nem látom ezeket a garanciákat.
Ha valaki vállalkozóbarát gondolkodást igyekszik letenni az asztalra, akkor az én magam vagyok, de el kell hogy mondjam, hogy a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozói szférát érintő könnyítéseket sem találom meg olyan tömegben, mint szeretném. És ez egy folyamatábra vége, ez onnan indult, hogy a társaságiadó csökkentése tekintetében a magyar mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások egy minimális, 1 százaléknyi engedményt, kedvezményt kaptak a korábbi társaságiadó-szinthez képest, az önök stratégiai partnerei, a multicégek pedig egy terebélyes, nagyon tekintélyes, majdnem adófelezést kaptak, egy Európán belüli multinacionális adóparadicsomi szintet kaptak. És ez a kettősség visszaköszön mindenhol, legyen szó mikro- és kisvállalkozók számára nyitott hitelkeretekről, amelyeket aztán multicégek leányvállalatai és középvállalkozásai visznek el és fölöznek le, vagy bármilyen egyéb kedvezményformáról.
Azt látom, hogy fájó módon hiányzik nemcsak az adócsomagból, de a kormány gondolkodásából egy, a lakhatási válságot kezelő program. És ide a CSOK egyáltalán nem elég, hiszen ha valaki végez egy gyors szakmai számítást, azt látja, hogy még a 10 milliós CSOK mellé is, adott esetben van olyan budapesti kerület, ahol még 36 millió forintot kell letenni egy átlagos méretű lakás megvásárlásához. És bizony nagyon sok, az életét elkezdő fiatal pár ezt még bankhitelből sem tudja megtenni. Ilyen esetben mi lehet a megoldás? A magyar fiatalok sajnos sokszor a lábukkal szavaznak, és külföldön keresik a boldogulást vagy azt a bevételi formát, ami által majd itt tudnak tíz évvel később ingatlanhoz jutni, aztán vagy megteszik, vagy nem. A megoldás szerintem egy bérlakásépítési program lenne, és egy bérlakásprogram tekintetében már tudnánk jövőképet biztosítani azon fiatalok számára, akik most kényszerből mennek el.
Ehhez egyébként még az Airbnb és különböző közösségi megoldások szabályozására is szükség lenne. Évekig vitatkoztunk ezen, a kormányzat nem avatkozott be. Egy San Francisco méretű nagyvárosban, ha 2000 ingatlant kivett a városi piacról az Airbnb és a különböző közösségi megoldások, az másfél-kétszeres albérletidíj-emelkedésbe torkollott évekkel később. Magyarországon 3500 ingatlant vett ki csak Budapesten ez a rendszer a kínálati oldalról. Elképesztő nyomorgató kínálati szűkösség mutatkozik tehát az ingatlanpiacon ebben a szegmensben, és Magyarország Kormánya lényegében semmit sem tett. Egy általány típusú adózást javasoltunk, ezt kilúgozott módon igyekeztek megvalósítani, a problémát ugyanakkor nem tudta orvosolni ez az egész, hiszen nem alakította át az Airbnb és társai működési szerkezetét, és a kínálati oldal nem lett terebélyesebb. Tehát a kínálati szűkösség továbbra is fennáll, ez felveri az albérleti díjakat. Ezzel szemben Magyarország Kormánya nem tesz semmit. Tehát amit én ebben a csomagban szeretnék látni, az az adórendszer olyan mértékű átalakítása, mely lakhatási támogatási rendszerre ad lehetőségét. És igen, itt meg kell nézni városonként, ha kell, akkor kerületenként, hogy a reálisan kitermelhetőnél mennyivel drágább a lakhatás Magyarországon, és ezt be kell árazni egy támogatási rendszerbe, jellemzően dolgozó, adófizető honfitársaink számára, annak érdekében, hogy Magyarországon tudjanak boldogulni.
A részletszabályozások kidolgozása tekintetében én teljes mértékben nyitott vagyok, de az nem várható el egy magyar fiataltól, hogy 150-180 ezres albérleti díjat plusz rezsit kitermeljen, és még gyermekeket neveljen mellette. Én nagyon szeretném, ha minél több fiatal magyar családos tudna gyermekeket tömegével vállalni, de a helyzet az, hogy a mutatószámok nem ezt mutatják nekünk, és a kormány minden retorikai jó szándéka ellenére a demográfiai csomag emlegetése, bevezetése óta minden egyes mutatószámunk tovább romlott. Bárcsak ne így lenne, de az élveszületések száma logikus módon kevesebb lett, hiszen alacsonyabb bázisról is indulunk, tehát kevesebb a szülőképes korú hölgyek száma, de még ezen az alacsonyabb bázison belül is visszaesett a termékenységi mutató 1,54 százalékról 1,49 százalékra. Tehát egy minimális, mondjuk, megtorpanásnak ne nevezzük, visszaesés történt, de mindenképpen befejeződött az a visszapótlódás, ami a régió országaiban 6-8 évvel korábban már mindenhol megtörtént, tehát az, hogy a módszerváltáskori nagyon alacsony termékenységi ráta visszapótlódott egy kettő alatti, de talán tolerálható szintre. Magyarországon a Gyurcsány-Bajnai-féle gazdasági vészkorszak miatt ez sokáig nem történhetett meg. 2010 után ez a visszapótlódás befejeződött, de ez még nem fejlődés, hiszen a 2,1-2,2 hol van ettől.
(15.50)
Szeretném elmondani azt is, hogy méltatlannak tartom azt, hogy az ellenzéki pártok részéről itt tulajdonképpen egyedül maradtunk. Semmiféle problémát nem okoz ez számunkra, hiszen programunk van, mondanivalónk van, ugyanakkor egy adóvita igenis egy kiemelt jelentőségű valami kell hogy legyen. A költségvetésihéten különösen, amikor az év legfontosabb törvényjavaslatát tárgyaljuk, talán elvárható lenne a fokozottabb jelenlét. Tehát az ez ügyben elhangzott aggályokat igenis osztom.
Ugyanakkor tartom azt, hogy a kormánynak be kellene avatkoznia az Airbnb terén, a bérlakásprogram terén, az albérletárak terén egy lakhatási támogatási programmal. Ezt össze kell fűzni az adórendszerrel vagy akár bele kell szinkronizálni, hiszen ennek megvannak a módjai.
A szocho tekintetében üdvözlöm a csökkentést, bár semmi nóvum nincs ebben az egész történetben. Ugye, itt egy hatéves megállapodás következményéről van szó, amit nagyjából egy pénzügyi éves eltolással vagy tolódással hoz most be Magyarország Kormánya, reméljük, ezzel csak minimális károkat okozva ahhoz képest, mint ha ezt egy éve valóban megtette volna.
Ami engem érdekel, az a társadalmi ellátórendszerek, ezen belül a nyugdíjrendszer fenntarthatósága, hiszen sokáig a különböző politikai erők, önök, a váltótársaik, az MSZP és a korábbi balliberálisnak nevezett kormányok folyamatosan nyugdíjemeléssel igyekeztek kampányolni, ezzel nyertek meg széles tömegeket. Változott az idő, haladt a történelem, már csak a nyugdíjak értékállóságának megőrzése varázsszavával kampányolt a Fidesz-KDNP, és most az inflációs adatok alakulásából kifolyólag a nyugdíjak értékállóságát sem tudja feltétlenül megőrizni; ez a következő pénzügyi évet követően lesz látható, már az, hogy sikerült-e avagy sem.
Azt látni kell, hogy ha a kivándorlás ilyen szinten halad tovább, ha a járulékfizetők száma a mostani szinten marad, és az elöregedés folytatódik, márpedig sajnos miért ne folytatódna, akkor ezek a rendszerek fenntarthatatlanná válhatnak. Nem mondom azt, hogy feltétlenül így lesz a következő években, de azt mondom, hogy egy felelős és magára valamit adó kormányzatnak válaszokat kell adnia erre, jelesül államtitkár úrnak most, a mai napon válaszolnia kell erre a felvetésre, arra, hogy milyen víziója van a Fidesz-KDNP-nek a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról. Én javasolnám egyébként a differenciált nyugdíjemelés végiggondolását a jövőben, és számtalan olyan jobbikos programpont adódik, a költségvetési vitában ismertetni fogjuk ezeket, amelyekkel a fenntarthatóság felé tudunk elmozdulni.
Szó esett itt a bérek növekményéről, és kénytelen vagyok kitérni egy gondolattal erre is. A bérnövekedés az utóbbi szűk évtizedben elvitathatatlan, örüljünk neki, hogy így van, ugyanakkor úgy gondolom, és tartom ezt az állítást, hogy nem Magyarország Kormányának teljesítménye az eredője ennek a minimális bérnövekménynek, hanem jellemző módon a munkaerőhiány által sújtott ágazatokban a piaccal termeltették ki a bérnövekmény hátterét anélkül, hogy Magyarország Kormánya kedvező klímát biztosított volna ehhez, sőt bizonyos területeken Magyarország jelenlegi kormánya ellene hatott a bérnövekmény-folyamatnak. Például a multicégekkel kötött stratégiai megállapodásaikból, cáfoljanak meg, ha nem így van, de egytől egyig hiányzik a magyar bérek felzárkóztatásának szándéka.
Nem akarok olcsó politikai vitát generálni azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Szaúd-Arábiában még azzal kampányolt, hogy jöjjön ide a működő tőke, mert kellőképpen alacsonyak a magyar bérek és kellőképpen rugalmas a munka törvénykönyve - sajnos mind a kettő így van -, hiszen egy politikai vezető egy-egy kiszólása nem feltétlenül jelent szakmai programot. Bár célszerű lenne tisztába tenni ezt is, és tisztázni azt, hogy mi a Fidesz-KDNP valódi alapállása ebben a kérdésben.
Azt látjuk, ha a magyar bérek dinamikáját vizsgáljuk, hogy a visegrádi országok közül is a sereghajtók közé tartozunk bérnövekmény tekintetében 2010 óta, és ha megvizsgáljuk a magyar bérszínvonalat, azt látjuk, hogy bizony a dolgozói szegénység tekintetében Európában, az Unió országai között a top háromban ott van Magyarország, és a magyar bérek egy nagyon-nagyon alacsony bázisról tudtak a piac által növekedni. Nem akarok ezzel eredményeket elvitatni, azt akarom mondani, hogy a rendszerben sokkal több tartalék van: a multicégekkel alkotott stratégiai megállapodások újratárgyalásával és hatékony állami beavatkozással, gondoljanak csak a közszférára, el lehetne érni azt, hogy legalább a termelékenység lassú növekményének megfelelően növekedjenek a bérek is.
A Jobbik béruniós koncepciója erről szólt és semmiképpen sem adózási jogosítványok átadásáról. Ezt azért szeretném tisztázni, mert volt ilyen felvetés, kiszólás. Hogy a bérunióval miért nem akarunk adózási jogköröket átadni, ezt egy példával meg tudom világítani. Ha itt a Nagycsarnokban kiválasztunk egy zöldségest vagy egy tetszőleges kofát, és összehasonlítjuk az ő bérezését egy Benelux államokbeli, mondjuk, egy holland zöldségesével, ha mindenféle adózási jogkör tekintetében minden adóját lenullázzuk az itteninek, akkor sem fogja tudni a holland bérszínvonalat hazavinni, sőt még a harmadát sem. Tehát látható, hogy nem erről van szó. A koncepció lényege a termelékenységi növekményhez igazított bérnövekmény elérése, tehát hogy ez az olló ne szélesedjen tovább, adott esetben szűküljenek a szárai és közelítsenek egymáshoz, de ez irányban Magyarország Kormánya nem tett lépéseket.
Még egyszer mondom: társadalmi katasztrófával fenyeget az, hogy a bérek növekménye még mindig lassú, a régió országaihoz képest is eltörpül számos esetben, semmiképp nem veszi fel a versenyt a nyugat-európai átlaggal. Nem is ezt várjuk tőle, hiszen nem sci-fit akarunk teremteni, hanem valós elvárásokat. De azt látni kell, hogy bőven több tartalék van a magyar gazdaságban, és a tartalék nagyjából itt látható egy grafikonon előttem. Nem mutatom fel, nehogy tiltott szemléltetés legyen, de azért államtitkár úr számára elmondom, hogy egy egyszerű guglizással meg lehet találni azt a grafikont, amely a várható áfabevételeket takarja és a várható társaságiadó-bevételeket.
Itt azt látja, államtitkár úr, hogy több mint tizenkétszeres a szakadék, ennyire picike a társaságiadó-bevételi várakozás, hiszen ebből hiányzik az elképzelt közteherviselés alá tartozó, multicégek által befizetett elképzelt adó, merthogy ez nem realizálódik Magyarországon, szánalmasan alacsony az adózási hajlandóság a multiszektorban.
Az áfabefizetések tekintetében pedig az valósul meg - hadd dicsérjem meg önöket, legalább igazat mondtak -, amit a kormány mond: igen, a fogyasztás adóztatásával kívánják a különbözetet behozni. Ez megtörtént, csakhogy azok a magyar családok, akik családi adókedvezményt kapnak, és jó, hogy kapnak, támogatom, hogy kapnak, a szegények adója, a világrekorder 27 százalékos áfa tekintetében ezt a különbözetet jórészt be is fizetik a magyar költségvetésbe, ily módon a másik zsebükből kiveszik azt, amit az egyikben megkaptak, és semmiféle kedvezménytömeget nem látnak, ha mondjuk, azt látják, hogy a gyermeknevelési cikkek áfatartalma tekintetében Magyarországon a leginkább brutális az a mutató, amelyet 27 százalékról haladéktalanul 5 százalékra kellene csökkenteni. Ez is lehetne az adóvita egyik fontos szegmense és tárgya.
Ugyanakkor azt látom, hogy ha nem is mentünk el egy kormányzati termelési jelentés irányába, mint a tegnapi nap folyamán a költségvetést megalapozónál, de azért egy kicsit feltupírozták az eredményeket. Nem beszéltek hiányosságokról, problémákról, bajokról, és ami a legfájóbb, komplett társadalmi csoportok maradnak ki az adócsomag kedvezményezettjei közül, márpedig az ő emberszámba vételük és az ő méltó életkörülményeik kialakítása nélkül magyar felemelkedésről, magyar reprodukcióról nem beszélhetünk.
Minden döntésünket ugyanakkor ennek kellene alárendelni, a kivándorlási spirál lassításának, és annak, hogy a vágyott gyermekek végre megszülethessenek Magyarországon, mert abban a jóérzésű képviselőtársak mindegyikével egyetértünk, hogy Magyarországnak a saját problémáit önerőből kell megoldania, semmiképpen nem külső hatalmak segítsége által vagy külső erőforrások folytán. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
