DR. MELLÁR TAMÁS
DR. MELLÁR TAMÁS
DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Barátaim! A múlt héten és a tegnapi napon szerencsésen túlestünk az MTA kutatóintézeteinek elvételét célzó törvénytervezet általános és bizottsági vitáján (Közbeszólás: Részletes vita volt.) - részletes vitáján. Sok köszönet nem volt benne.
A múlt héten régi szokásoknak megfelelően este kezdődött el az általános vita azért, hogy aztán éjszakába nyúljon át. Palkovics miniszter úr igen hosszan válaszolt a fölmerült kérdésekre, de inkább azt mondhatnám, hogy igen hosszan beszélt, mert valójában nem válaszolt azokra a kérdésekre. Nem kaptunk választ többek között olyan fontos kérdésre például, hogy a minisztérium miért nem vázolta fel a tervezett Eötvös Loránd Kutatási Hálózat működési modelljét, és miért nem végezte el azokat a hatástanulmányokat, amelyek alapján megállapítható lenne, hogy az új rendszer miért lesz majd hatékonyabban működő, mint a mostani rendszer.
Nem kaptunk választ továbbá arra a kérdésre sem, hogy vajon a kutatóintézetek minisztérium alá helyezése miként fogja az innovációt és a versenyképességet növelni, pedig ez egy Nobel-díjas kérdés lett volna, közgazdasági Nobel-díjat lehetne rá kapni, ha valaki ezt a kérdést megnyugtatóan meg tudná válaszolni, merthogy a két dolog között igazából oksági kapcsolatot nem lehet föltárni.
Nem kaptunk választ arra vonatkozólag sem, hogy vajon a kormányzat és a minisztérium miért ment szembe azzal az akadémiai döntéssel, ahol az akadémiai közgyűlés több mint 90 százalékos többséggel megfogalmazta azt, hogy milyen elveket fogad el a kutatóintézet működtetésével kapcsolatban. Erre a miniszter úr cinikusan azt a választ adta, hogy ez csak egy vélemény. Nos, erről nekem az az anekdota jut eszembe, amit valószínűleg önök is ismernek, amikor egy autós megy az autópályán és közben hallgatja a rádiót. A rádióban bemondják, hogy figyelem, figyelem, vigyázzon mindenki, mert egy őrült szembejön az autópályán. Erre emberünk elgondolkodik, megkérdezi: „Egy? Hát, mind szembejön.” Valami ilyen helyzetbe került most a minisztérium és az akadémikus miniszter úr is, hogy nem veszi észre, hogy az autópályán milyen irányba is hajt.
S persze nem kaptunk választ arra sem, hogy vajon miért nem alkotmányellenes ez az egész átalakítás, tekintetbe véve, hogy az MTA vagyona nem állami vagyon, nem közvagyon, hanem az MTA saját vagyona, ugyanis 1949-ben ezt a vagyont a kommunisták elvették, majd a rendszerváltás után, 1994-ben, Kosáry Domokos elnöksége alatt a kárpótlási törvény értelmében visszaadták az Akadémiának, tehát ez nem közvagyon, hanem az Akadémia vagyona, így ennek az elvételét nem lehet megtenni. A sort persze még tovább lehetne folytatni.
Tegnap a Kulturális bizottság is tárgyalta ezt az ügyet, és a módosító indítványok megtárgyalására is sor került. Én nagyon készültem erre a tegnapi vitára, gondoltam, hogy most végre érdemi szakmai viták lesznek, hiszen egy olyan szűk közösségben történik meg ennek az egésznek a megvitatása, amelyik a témához a legeslegjobban ért. Felesleges volt azonban készülnöm, mert semmilyen vita nem volt. A kormánypárti bizottsági tagok egyetlenegy szót sem szóltak, egyetlenegy mondatot sem mondtak azzal kapcsolatban, amiket mi ott fölvetettünk, hallgattak, hallgattak és szavaztak, szavaztak. Minden ellenzéki módosító indítványt indoklás nélkül leszavaztak. Megtehették, hiszen meggyőző többségben voltak. Hát, így áll a demokrácia ügye ma Magyarországon.
Szeretném az önök figyelmét felhívni arra, hogy a történelem tanulsága szerint annak a hatalomnak, amelyik nem veszi figyelembe a kisebbségi elképzeléseket, amely érzéketlen a kisebbségi véleményekre, annak csúnya vége szokott lenni. Adja isten, hogy ne legyen igazam! Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
