NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN
NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN honvédelmi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tegnap az interpellációk során már számot tudtunk adni arról, hogy milyen összegben, milyen rekordösszegben, milyen rekord költségvetési összegben támogatja Magyarország Kormánya, és lehetőleg a holnapi vita után a magyar parlament is a magyar emberek biztonságát szolgáló Magyar Honvédséget.
Három fontos irányt határoztunk meg tegnap, amire ezt a 616 milliárdot időarányosan tudjuk fordítani, hiszen ez nem valaminek a kezdete vagy a vége, hanem épp az úton vagyunk, mert a „Zrínyi 2026” honvédelmi és haderőfejlesztési program évekkel ezelőtt, három évvel ezelőtt elkezdődött, és ezen az úton megyünk tovább egészen 2026-ig, hiszen a célunk az, hogy a térség legütőképesebb és legmodernebb hadseregét hozzuk létre, és ezt Magyar Honvédségnek hívják úgy, ahogy képviselő úr egyébként a beszéde végén emlékeztetett mindenkit arra, hogy a saját családunk, a saját népünk és a saját hazánk szeretete és biztonságának megóvása a legfontosabb feladatunk itt, a parlamenti patkóban is.
Képviselő úr utalt arra, hogy az egyik legfontosabb feladat, bár nem mondta ki, az a határvédelem és nemcsak Magyarország határainak a megvédése, hanem a schengeni kötelezettségeinkből adódóan egész Európa határainak védelme. Magyarország egy nagyon komoly schengeni határszakasszal rendelkezik, és akkor, amikor többször arra kértük az embereket, hogy mondjanak véleményt arról, hogy engedjük-e be Európába azt a nagy mígrációs nyomásból adódó népességmozgást, amelyet nagyon sokan szeretnének megszervezni és idehozni, akkor az emberek úgy döntöttek, hogy ez így nem lesz jó, állítsuk meg, védjük meg Magyarországot, védjük meg a hazánkat, és védjük meg az európai keresztény kultúrát. A Magyar Honvédség ennek a feladatának tesz eleget, hiszen a Magyar Honvédség kezébe van letéve ez a feladat a legeminensebben az ország életében.
Ezt mi egy szövetségi rendszerben gondoljuk megvalósítani. Nem véletlenül döntöttek az emberek húsz évvel ezelőtt arról népszavazáson, hogy a NATO, az egyik legsikeresebb és legnagyobb katonai szövetség tagjai legyünk. Persze, ahogy képviselő úr is emlékeztetett erre, 2002. és 2010 között nemcsak hogy a honvédség képességeit nyírták ki teljes egészében, hanem még a NATO-ra való hivatkozással tették ezt, mondván, hogy ha bármi lesz egyébként, valamilyen biztonsági probléma merül itt föl, akkor majd a NATO ezt meg fogja oldani, hiszen azért vagyunk a tagjai.
Mi ezzel ellentétben azt mondjuk, hogy a saját honvédségünket kell fejleszteni, mert a NATO is ezt írja elő. A NATO-szövetségesi szerződés pontosan arról szól, hogy a nemzeti hadsereget kell olyan helyzetbe hozni, hogy ha szükséges, akkor a NATO-haderőkkel közösen el tudjon végezni akár Európában, akár Európán kívül olyan védelmi feladatokat, amelyek az európai biztonságot és az európai versenyképességet, az európai szociális és gazdasági jólét fenntartását fogják szolgálni.
Egy jelentésből szeretnék önnek idézni:
„Jelenleg Európában óriási kihívást jelent Nyugat-Balkán békéjének megőrzése s a délről fenyegető migrációs válsághelyzet kialakulásának lehetősége. A magyar műveleti hozzájárulás konkrét lépésekkel erősíti meg hazánk azon külpolitikai célkitűzését, hogy a válságokat ott kezeljük, ahol azok keletkeznek. Ezen felfogásunknak megfelelően jelen pillanatban 15 különböző műveletben és misszióban a Magyar Honvédség állományának 841 tagja teljesít külföldi szolgálatot; vagy a további együttműködés, NATO-együttműködés, az úgynevezett többnemzeti hadosztály-parancsnokság megteremtése.
A magyar különleges műveleti képességfejlesztés továbbvitele érdekében létrehozunk egy regionális különleges műveleti komponens parancsnokságot, melynek keretét hazánk adja, és azt a régióban található partnerek, úgymint Horvátország, Szlovákia, Szlovénia, Ausztria kiegészítik. Látható, hogy ezzel egy újabb NATO-szervezeti elemmel erősítjük meg hazánk NATO- és regionális pozícióját, valamint érdekérvényesítő képességét. Mindezeket összegezve kijelenthető, hogy a XXI. század változékony biztonságpolitikai környezetében a Magyar Honvédség nem csupán aktív hozzájárulója a stabilitási műveleteknek, de egyre növekvő katonai képességekre is tesz szert.”
Ez a 2020. évi biztonsági költségvetés, amely 103 milliárd forinttal tartalmaz többet, mint az idei (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), összesen 616 milliárdot, ezen az úton a legjobb üzenet a magyar honvédek számára. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem