GYOPÁROS ALPÁR

Teljes szövegű keresés

GYOPÁROS ALPÁR
GYOPÁROS ALPÁR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nehéz elmenni szó nélkül Stummer János képviselő úr felszólalása mellett, aki a Jobbik első felszólalója volt a mai vitában, és aki a felszólalásában nemes egyszerűséggel nyomorultaknak nevezte a magyar falvakat, illetve a magyar falusiakat. (Farkas Gergely: Miről beszélsz? Mit hallottál?) Ezt érdemes visszautasítani minden politikai szereplő nevében.
Azért meglepő Stummer képviselő úr felszólalása, merthogy ő mégiscsak egy vidéki gyerek, de ugyanakkor meg kevésbé meglepő, hiszen én azon kevesek közé tartozom, aki, amikor jobbikos politikusok először álltak Gyurcsány Ferenc mögé vagy mellé egy színpadra, akkor én nem lepődtem meg ezen, hiszen mégiscsak egy szellemi táptalajon állnak.
Ezt ez a felszólalás is bizonyítja, hiszen pont a szocialisták a Gyurcsány-kormány idején bizonyították, hogy másodrendű állampolgároknak tekintik a vidéken élőket és különösen a kistelepülésen, a falvakban élőket. Ékes bizonyítéka ennek az a sor intézkedés, amelyek keretében oktatási intézményeket, óvodákat, iskolákat zártak be. Az én választókerületemben 71 községi jogállású településből 17 érintett település volt, ahol iskolákat kellett bezárni vagy tagozatokat átszervezni.
Hasonló nagyságrendben kis postákat zártak be, vasúti és közlekedési mellékvonalakat zártak be, az én választókerületemben például a Csorna-Pápa vasútvonalon teljesen megszüntették a személyszállítást, és egyébként pedig, ahogy már elhangzott, 1400 milliárd forint értékben adósodtak el az önkormányzatok ebben az időszakban.
Ezzel szemben az elmúlt években és a 2020-as költségvetésben megfogalmazott céloknak megfelelően megtörtént az adósságkonszolidáció, a „Modern városok” program keretében 1500 milliárd forint kifizetése történt már meg megyei jogú városok számára, és éves szinten 150 milliárd forint értékben realizálódik a „Magyar falu” program is.
Szeretném megköszönni a kormánynak és különösen a Pénzügyminisztériumnak azt a sok segítséget, amit a vidéken élő emberek életminőségének javítása érdekében tesz, különös tekintettel a falu- és tanyagondnoki szolgálatok tekintetében, hiszen itt egy olyan fontos döntés született, miszerint nemcsak az állami támogatás mértéke emelkedik szinte duplájára, hanem növekszik azon települések száma is, amelyek igénybe vehetik ezt a szolgáltatást. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)
(11.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem