MESTERHÁZY ATTILA

Teljes szövegű keresés

MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy rövid kérdést vagy problémát szeretnék a figyelmükbe ajánlani, ez pedig egy nagyon konkrét, speciális fejezete az egészségügyi költségvetési résznek.
(15.30)
Ez a közfinanszírozott fogorvosi ellátással kapcsolatos. Én sokat levelezek ez ügyben az egészségügyi kormányzattal. Úgy látszik, hogy a közfinanszírozott fogorvosi ellátás és a házi praxisok között is jelentős különbség van a finanszírozás tekintetében, sőt ez az olló nyílik is. Ma körülbelül 300 ilyen üres praxis van. Ez nagyjából 1 millió ember körzeti fogorvosi ellátását teszi lehetetlenné. Azt írják a fogorvosok, hogy meg kellene duplázni azt az összeget, amit most kapnak ezek a közfinanszírozott fogorvosi ellátásban dolgozó fogorvosok ahhoz, hogy egyáltalán a minimális feltételeket biztosítani tudják.
A kormány folyamatosan ad, tesz ígéreteket ezen a területen a fogorvosi szakmában dolgozók számára, de soha semmi nem történt, sőt olyan kijelentések is elhangzottak nagy nyilvánosság előtt, hogy még a források is rendelkezésre állnak. Éppen ezért érthetetlen a számomra, hogy miért nem épül be a mostani költségvetésbe ez a növekmény. Ezért azt kérdezném, mivel ahogy nézem, az egészségügyi államtitkárságról nincsen senki, ezért jobb híján bármelyik államtitkár úrtól… (Pánczél Károly: Tedd fel hétfőn a kérdésedet!) Hogy mondja, képviselő úr? (Pánczél Károly: Hétfőn tedd fel a kérdésedet!) Egy gombot nyomjon, és akkor tudunk vitatkozni egymással. Sokat segít az, mint ha bekiabál. Én is eddig tisztelettel végighallgattam önöket. Tegyék meg, hogy önök is megteszik ezt, hogy ha van mondanivalójuk. Arról szól a vita, hogy ön is elmondja, én is elmondom. Én például kivártam a kétperces hozzászólásra a lehetőséget, ahogy ön ezt nem teszi. Kérem elnök urat, hogy egypár perc, egypár másodperc erejéig számítsa be a bekiabálás idejét.
Magyarul azt kérdezném a vitában előbb is hozzászóló államtitkároktól, mert úgy látom, az szabad, hogy ők hozzászóljanak a vita közben és pontosítsák az adatokat, ahogy az előbb, imént az államtitkár úr megtette a hozzászólásában. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Bízom benne, hogy most is megteszik, és megmondják, hogy miért nem duplázzák, miért nem finanszírozzák azt, hogy a közfinanszírozott fogorvosi ellátás is megkapja azt, ami neki jár, és 1 millió ember végre ehhez a szolgáltatáshoz megfelelő minőségben hozzájusson. Köszönöm szépen, elnök úr, a türelmet. (Taps az LMP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem