ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Pósán képviselő úr rögtön átvette az államtitkár úr szerepét, és zárszót mondott. De ez nekünk nagy lehetőséget jelent, hiszen legalább tudunk válaszolni rá. Például el tudjuk mondani Pósán képviselő úrnak, hogy tévedni tetszik, ami a tankönyvek akkreditálását illeti, merthogy az önök minisztériuma, ugyan bár erre megvan a jogi lehetőség, sőt az új törvényben is szerepel, a gyakorlatban nem teszik lehetővé ezeknek a könyveknek az akkreditálását. És az persze egy nagyon tisztességes verseny egy piacon, amikor azt mondják, hogy itt van az állami tankönyv ingyen, vagy fizethetsz azért, hogy jobbat használj, és egyébként azt sem akkreditálom, hogy hivatalosan használhasd.
A gyakorlat egyébként ez, mert a szülők fizetnek inkább, mint hogy ezekből a tankönyvekből tanítsák a gyerekeiket. Az állami tankönyvek rendelése folyamatosan csökken, mert inkább az iskolában nem hivatalos, nem engedélyezett tankönyveket használnak a saját költségükön, mint hogy egyébként az önök által ingyen adott, de sajnos használhatatlan tankönyveket használják. De hát nem ez a cél, teljesen nyilvánvalóan ez egy abszurditás.
Ami a másik ügyet illeti: elfeledkezett Pósán képviselő úr megemlíteni azt, hogy nem csak a tantestületek szavazati jogát veszik el. Ha jól tudom - lehet, hogy ebben tévedek -, ön nem dolgozott közoktatásban, a felsőoktatást ismeri jobban, a közoktatásban más egy tantestületnek a működése és más a dolgozói értékezleteknek a működése, más szempontok merülnek fel, más módon működik, más emberek vannak ott. Hogy mennyivel többen, az attól is függ egyébként, hogy milyen az összetétele az iskolának, ez más egy szakképző iskolában például, ahol nagyon gyakran viszonylag sok olyan ember van, aki a szakmai hátteret biztosítja.
De ami ennél a lényegesebb: és mi történt mindenki mással? Hallhatta szószóló asszony hozzászólását, aki elmondta, hogy a nemzetiségeket hogyan érinti ez a változtatás. Mi a helyzet a szülői képviselővel? Mi a helyzet a diákok képviselőivel? Ne vicceljenek már, képviselő úr!
Ami meg azt illeti, hogy aki a szabad tankönyvválasztásért szól, az a tankönyves lobbi része: akkor én a kenyeres- meg a tejeslobbinak is része vagyok, mert szeretném, ha minden gyereknek jutna enni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem