TORDAI BENCE,

Teljes szövegű keresés

TORDAI BENCE,
TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Államtitkár Úr! Elnök Úr! Önök azzal nyitottak, hogy ez a módosító csomag tulajdonképpen apró technikai módosításokat tartalmaz csupán, és hogy nem is számítanak arra, hogy különösebb érzelmeket váltana ki az érintettekből.
(13.30)
Akkor csak soroljuk fel azokat a szervezeteket, amelyek önöknek is, nekünk is, minden országgyűlési képviselőnek levelet írtak. Egy-két idézetet azért ki is ragadnék. Ilyen volt például a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete; ők úgy fogalmaztak a levelükben, hogy több pontja elfogadhatatlan, más javaslatok pedig elsősorban az érintettekkel való egyeztetés elmaradása miatt olyan szinten kidolgozatlanok, hogy jelenlegi formájukban több kárt okozhatnak az oktatás-nevelés területén, mint amennyit használnának.
Írt levelet nyolc iskola diákönkormányzata. Én nagyon nagyra értékelem, hogy a fiatalok is vették maguknak a fáradságot, hogy tiltakozzanak, ők elsősorban az ellen a módosítás ellen, ami kizárná a diákokat az iskolaigazgatók kinevezésének folyamata során a véleményezés lehetőségéből. A következő diákönkormányzatok tiltakoznak: az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium diákönkormányzata, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium diákönkormányzata, a budapesti Eötvös József Gimnázium diákönkormányzata, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium diákönkormányzata, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium diákönkormányzata, az SZTE Gyakorló Gimnázium diákönkormányzata, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola diákönkormányzata és a Veres Pálné Gimnázium diákönkormányzata. Tiltakozott egyebek között a Magyar Waldorf Szövetség is.
És ha egy óra múlva kimennek ide a Kossuth térre, akkor elmondom, hogy kikkel fognak a civil szervezetek közül találkozni. Kapaszkodjanak, vagy vegyék be a türelembogyót, 32 civil szervezet áll ki az önök köznevelésitörvény-módosító csomagja ellen. Ezek a következők: Agóra Oktatási Kerekasztal, Akadémiai Dolgozók Fóruma, Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, Amnesty International Magyarország, Civil Közoktatási Platform, CSEVE Csoport, Dunakanyar Oktatási Műhely Alapítvány, Főnix Mozgalom, Hálózat a Tanszabadságért, Haver Alapítvány, Hívatlanul Hálózat, Igazgyöngy Alapítvány, Közösségépítő Mozgalom, Magyar Anyák, Magyar Pedagógiai Társaság, Magyartanárok Egyesülete, Másállapotot a szülészetben! mozgalom, Oktatási Vezetők Szakszervezete, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, Pedagógusok Szakszervezete, ReSuli Alapítvány, STEP - Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja, Szikra Tehetséggondozó Egyesület, Szülői Hang Közösség, Szülői Összefogás Gyermekeink Jövőjéért, Tanítanék Mozgalom, Tankönyvesek Országos Szövetsége, TASZ, Tehetséges gyerekek és szüleik - Átütő fejlődésű gyerekek és szüleik, Természetes Élet és Gyermeknevelés Alapítvány, Történelemtanárok Egylete és a Válaszkész Szülők Egyesülete.
Tehát ezek azok, akik az ellenzéki pártokon kívül az eddigiek során kifejezték vagy a nagyon közeli jövőben kifejezik az ellenérzéseiket. És az is viszonylag ritka, hogy világnézettől függően (sic!)ilyen egyetértés van a Jobbik, az LMP, a DK, az MSZP, a Párbeszéd és a függetlenek képviselői között. Tehát lehet, hogy mégis, talán, talán van valami ezekben a kifogásokban. (Csenger-Zalán Zsolt: Miben nem értetek egyet?) Még egyszer! (Csenger-Zalán Zsolt: Miben nem értetek egyet? - Az elnök csenget.) Értem. Szóval, ha szembejön mindenki az autópályán, akkor tényleg lehet, hogy önök mennek rossz irányba.
Nekem, miután arra kevés esélyem szokott lenni, hogy meggyőzzem önöket az igazunkról és a magyar társadalom valódi érdekeiről, ezért az elmúlt években az a hobbim alakult ki, hogy megpróbálom megérteni legalább, hogy önök mit miért tesznek. Egy nagyon egyszerű rendezőelv eddig mindig működni látszott: hogyha a Fidesz valamihez hozzányúl és valamin módosít, akkor az általában a gazdasági vagy a politikai hatalmuk növelése érdekében történik, leszámítva a kisebb jelentőségű dolgokat. Na most, akárhogy nézem, ebben a módosító csomagban olyan dolgok vannak, amik sehogy nem férnek bele ebbe a keretbe. Egy-egy dolgot értek, és tudom, hogy azt nem is fogják elengedni.
Például azt, hogy az iskolaigazgatókat zsarolják azzal, hogy tulajdonképpen bármikor bármiért ki lehet rúgni őket, ott a korbács, a másik oldalon meg ott egy mézesmadzag, hogy ha viszont jól viselkednek, akkor itt a törvényben vagy bárhol máshol - egyelőre meg nem határozott szempontok szerint - premizálni lehet majd ezeket az iskolaigazgatókat. Ez viszonylag tiszta sor, tehát önök ki akarják terjeszteni a hatalmukat ennyire direkt, ennyire közvetlen módszerekkel a közoktatás intézményeire is. Ezt legalább értem, de vannak olyan intézkedések, amiket tényleg nagyon nehéz hova tenni.
És akkor most hadd nyissak itt egy személyes részt! Én is szülő vagyok, négygyerekes apuka, éppen a bizonyítványosztásról jövök. Érdekes módon, akik valamennyire konyítanak az oktatáshoz, azok jellemzően olyan iskolákba íratják a gyerekeiket, amik kívül vannak a közoktatás önök által leszabályozott rendszerén. Én is egy ilyen iskolába írattam a gyerekeimet, és az ő bizonyítványuk, amit most kézhez kaptak - elsős és harmadikos lányaim vannak -, úgy nézett ki, hogy a tanítójuk rajzolt nekik egyet, és írt hozzá verset, és ezt a verset el fogják mondani a következő évben minden héten, és ezzel tereli és irányítja őket némiképp a tanítójuk, hogy rátaláljanak a saját útjukra. Mi persze kapunk egy hosszú szöveges értékelést, kapunk egyet a tanítótól, és kapunk minden szaktanártól.
És ehhez képest önök azt írják itt a 18. §-nak az indoklásában, ami arról szól, hogy kötelező érdemjegyeket adni, hogy akkor egyértelművé válik a gyermek teljesítményéről adott visszajelzés. Egyrészt egy első osztályos gyerek ne teljesítsen, de egy harmadikos se teljesítsen, fejlődjenek, és érezzék jól magukat közben, ami a közoktatási rendszerben, kényszerbe-gúzsba kötött iskolákban egyre nehezebb. Szóval, hogy fejlődniük kellene, és erről az a visszajelzés értékes, ami személyes beszélgetésekben, szöveges értékelésekben mutatkozik meg; az a visszajelzés egyértelmű számomra, hogy megkapom a füzetét, együtt végignézzük, és látom, hogy rajzol és nem az, hogy rajzból négyest kap. Mit jelent az, hogy rajzból kap egy négyest vagy magatartásból egy ötöst? Most komolyan, tényleg, ezzel bármit bármin segítenek? Eddig is az alternatív iskolákban az volt a helyzet, ha valaki iskolát akart váltani, megkapta az érdemjegyét, ha valaki felvételezni készült, akkor kapott év végi érdemjegyet a felsőbb évfolyamokon, de ez az erőszakos akarnokság, a mindenáron mindenkit kényszerítsünk bele olyan keretekbe, amit mi itt a jól klimatizált budapesti irodákban megfelelőnek vélünk, ez teljes tévút.
És egyébként jelzem, hogy azokkal a jól látható mozgatórugókkal, ami az önök politikáját, a Fidesz politikáját általában jól magyarázza, tehát a pénz és a hatalom növelésével teljes ellentétben vannak. Tehát amikor ilyen fölösleges konfliktusokat vállalnak, amikor tényleg magukra haragítják a szülőket, az iskolaközösségeket, a pedagógusokat és a más iskolában dolgozó szakembereket, tényleg komplett helyi közösségeket, hiszen az egyik legfontosabb közösségszervező erő az iskola a legtöbb településen, városrészben, szóval, ha fölösleges dolgokban húzzák magukra az emberek haragját, az bizony önöknek sem jó.
Gondolkozzanak el egy kicsit azon, hogy legalább azokat a módosításokat, amiket gyakorlatilag itt mind felsoroltunk, hogy miért problémásak, és amiket fel fognak még sorolni a 32 említett civil szervezet és az ellenzéki pártok képviselői a sajtó nyilvánossága előtt is, ezek közül tényleg legalább azokat, amik az önök hatalmának bebetonozását nem segítik, engedjék el. Mi lenne akkor, ha kivételesen, nem mondom, hogy nagyvonalúak lennének, de a bornírt butaságokat, amivel önmaguk ellenségeivé válnak, legalább kivennék ebből a módosító csomagból?
Én azt gondolom, hogy önöknek is van ebben érdeke, tényleg látszott, hogy ez a törvényjavaslat teljesen előkészítetlen, senki nem fog megharagudni, ha a részletes vita, a bizottsági vita után módosításokat fogadnak el, és kivesznek legalább néhány nagyon problémás pontot ebből a törvényjavaslatból. Sőt higgyék el, hogy nemcsak mi, ellenzékiek, nemcsak az oktatásban érintett, gyakorlatilag összes oldal képviselői, nemcsak a civil szervezetek, hanem a saját szavazóik is hálásak lesznek önöknek.
Kérem, fontolják meg. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem