UNGÁR PÉTER

Teljes szövegű keresés

UNGÁR PÉTER
UNGÁR PÉTER (LMP): Köszönöm szépen. Én Tapolczai képviselő úrra reagálnék. Az egyik a szakértői bizottság kapcsán, amit említett. Tehát a szakértői bizottság - és említette az autizmusspecifikus dolgot - a legtöbb helyen nem tud felállni, nincs hozzá megfelelő szakember, és alapvetően a szakértői bizottságok rendszere egyáltalán nem működik megfelelően. Tehát mintha… - ezt elmondani mint a megoldását ennek a kérdésnek meg ennek a törvénynek az SNI-tanulók specifikus részében, szerintem nem jelent valódi megoldást. Ráadásul szakértői bizottságban szintén van egy nagyon fővároscentrikus dolog, tehát vidéken tulajdonképpen ezek jelentős része elérhetetlen. Én amúgy értékelem a képviselő úr igyekezetét, hogy megpróbálta neutrálisra kihozni, hogy nem lesz tőle rosszabb.
Amikor tehát egy törvény indoklásában a Fidesznek az az érve, oda sikerült hozni, hogy annyival nem lesz rosszabb, akkor tudjuk, hogy valószínűleg nagyon sokkal rosszabb lesz, mert ez a kommunikációs maximuma ennek a szinuszgörbének.
Én csak annyit ajánlanék föl az EMMI-nek nagy szívesen, hogy nekem megvan Kovács Ágnes, a MEOSZ elnökének telefonszáma, bármikor átadom önöknek. Feltételezem és az ápolási díjban lévő…- MEOSZ-megszólalásoknál úgy éreztem, hogy önöknek gyakrabban van meg az ő telefonszáma, és többet egyeztettek az elnök asszonnyal. De az elnök asszony amúgy azt is írja, hogy halasszák el a törvénymódosítás parlamenti vitáját, az egyéni munkarend részletszabályainak kidolgozásába pedig vonják be az Országos Fogyatékosügyi Tanács tagjait, és hogy ez nem történt meg korábban.
Tehát itt valakik félrebeszélnek. A MEOSZ azt állítja, hogy nem volt kellő egyeztetés a szakmai szervezetekkel, ön azt állítja, hogy volt, lehet, hogy tényleg csak a MEOSZ nem tudott arra az időpontra valakit küldeni, vagy lehetséges az, hogy igazából azokkal a szervezetekkel kívántak csupán egyeztetni, akik tudták, hogy nem fognak kritikát megfogalmazni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem