DR. STEINMETZ ÁDÁM

Teljes szövegű keresés

DR. STEINMETZ ÁDÁM
DR. STEINMETZ ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Két éve hirdeti a Mesztegnyőn közlekedők számára egy tábla, hogy errefelé kerékpárút fog kanyarogni. A hét somogyi települést is átszelő, a mesztegnyői kisvasutat a balatoni bringakörúttal összekötő bicikliút 500 millió forint támogatást kapott.
A 2018-as választások előtt Móring József Attila képviselőtársam - akit tisztelettel köszöntök (Móring József Attila a jegyzői székből felállva biccent dr. Steinmetz Ádám felé.) - a térség polgármesterei előtt jelentette be, hogy a beruházás rövidesen elkezdődik. Úgy fogalmazott: ennek nagyon komoly és többszintű üzenete van, hiszen nemcsak a kerékpárral munkába járó emberek közlekedését könnyítjük meg, hanem a Balaton attrakcióit is növeljük.
A jó hírnek a térségben élők, így én is, nagyon örültünk, mivel a projekt alternatívát nyújtana a kerékpárral közlekedők számára a balesetveszélyes és már a régóta felújításra váró 68-as főút helyett. De csalódnunk kellett. A sajtóban megjelent nyilatkozatok alapján ezt a bicikliutat már egy éve használatba kellett volna adni, de még egy kapavágás sem történt. A közbeszerzési eljárást pedig eredménytelennek minősítették, mivel a rendelkezésre álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződések megkötéséhez.
Kérdezem tehát az államtitkár urat, miért nem lehet két év alatt egy, a marcali kistérség fejlődését alapvetően meghatározó beruházást végrehajtani ekkora politikai támogatás mellett sem. Mikor lesz lehetőségük az itt élőknek arra, hogy a balesetveszélyes 68-as főút helyett biztonságos körülmények között tudjanak kerékpárral közlekedni? Őszinte tisztelettel várjuk válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem