HADHÁZY SÁNDOR,

Teljes szövegű keresés

HADHÁZY SÁNDOR,
HADHÁZY SÁNDOR, a Gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon jó volna, ha tisztán látnánk ebben a kérdésben, és ha tisztán látunk, akkor utána pedig tiszta beszéd is következne.
Tényként kell elmondanom azt, hogy az európai uniós források között igen jelentős tételt képez a kutatás-fejlesztésre szolgáló tétel. Ha önök megnézik ennek a felhasználását, akkor láthatják azt, hogy a régi uniós országok ennek a forrásnak a 95 százalékát tudják felhasználni, a később csatlakozott országok, ilyen például Magyarország is, az 5 százalékát. Ha csak ezt az egy adatot nézzük, akkor könnyen kijelenthető és belátható, hogy valami nem működik jól.
A kutatási és fejlesztési tevékenység rendkívül fontos, a kormányzat folyamatosan emeli az ehhez szükséges forrásokat a költségvetésben, és szeretnénk azt elérni, hogy ezek a források a lehető legjobban hasznosuljanak, és emellett természetesen a vállalkozásokkal való együttműködés, az egyetemek közötti együttműködés, illetve az uniós források elérésének a lehetősége is kinyíljon előttünk. Az egész átalakításának a vezérmotívuma ez és nem más. És ez az ország javát szolgálja.
Ebből adódóan tehát köszönöm mindenkinek, aki pozitívan támogatja és szólt hozzá ehhez a javaslathoz, és kérném tisztelettel az ellenzéket, hogy gondolja végig, mi a jó az országnak. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem