ARATÓ GERGELY

Teljes szövegű keresés

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Fájó, hogy az államtitkár úr eltávozott, de mégiscsak néhány olyan állítást fogalmazott meg, aminek ugyan ehhez a törvényjavaslathoz az égadta világon semmi köze nincsen, de ami ennél nagyobb baj: a valósághoz sincsen semmilyen köze.
Nem mennék most bele a 2006-os ügyekbe, hiszen azt gondolom, azzal kapcsolatban, hogy ezt mi gyökeresen másképp látjuk, mindannyian tudjuk, elég világosan látszik az, hogy mi történt 2006-ban: önök megpróbálták megbuktatni a hivatalban lévő megválasztott kormányt, ez nem sikerült, értem, hogy ez azóta is fáj önöknek, de az ennek kapcsán folytatott folyamatos gyalázkodás nem viszi előre sem az igazság megismerését, sem pedig az értelmes politikai párbeszédet.
Ami viszont Budapestet érinti, ez valóban egy fontos kérdés. Azt kell mondanom önöknek, hogy ha Soltész államtitkár úr veszi majd egyszer a fáradságot és kiszáll az Audiból, és utazik néhány megállót (Közbeszólások a Fidesz soraiból, többek között dr. Hoppál Péter: Te jársz Audival, ő Škodával jár!), mondjuk, a 3-as metróval… Bocsánat, a Škodából kiszáll (Az elnök csenget.), mindjárt más a Škoda Superb, tehát kiszáll a Škoda Superbből, akkor így fogalmazok, bocsánat, ha megsértettem az államtitkár urat ezzel, és utazik néhány megállót a hármas metróval így nyáron, akkor kicsit talán más lesz a véleménye a fideszes városvezetés teljesítményéről.
Megjegyzem, abban a 2010 előtti időszakban, amit önök ilyen negatívan látnak, az éppen regnáló főpolgármestert, Demszky Gábort négyszer választották újra nagy többséggel, tehát talán mégsem voltak a budapestiek annyira elégedetlenek ezzel az időszakkal, mint ezt önök gondolják és be szeretnék állítani. Ami meg a város mai állapotát illeti, erről fölösleges itt szócsatákat vívnunk, majd a választók októberben eldöntik azt, hogy hogyan látják ezt a csodálatos fejlődést, hogyan látják azt, hogy élhetőbb, normálisabb ez a város.
Amiről egyébként engem ez a vita meggyőz, az az, tisztelt képviselőtársaim, hogy ami az eredeti törvényjavaslatot illeti, ebben a tekintetben nem nagyon vannak érveik, hiszen a válaszban tényleg mindenről hallhattunk, a fővárosi előválasztásról, 2006-ról, a bánat tudja, micsodáról, Budapest fejlődéséről, arról azonban, hogy ez a javaslat és az ebben szereplő adatgyűjtés miért szükséges, milyen módon viszi előre azt, hogy egyébként ezek a fesztiválok biztonságosabbak legyenek, vagy éppen arról, hogy milyen módon garantálható a személyes adatok védelme, erről sajnos az önök válaszaiban nagyon kevésdolog hangzott el, pedig - hogy ne a saját hozzászólásomat említsem - például Demeter Márta képviselő asszony nagyon pontosan levezette azt, hogy miért alkalmatlan ez a törvényjavaslat arra a célra, amire önök ezt szánják. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem