SOLTÉSZ MIKLÓS,

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS,
SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztők előterjesztését a kormány támogatja, már csak azért is, mert fiataljaink védelmében meg kell tenni sajnos - azt kell mondanom, hogy sajnos - ezeket a lépéseket, meg kell tenni, hiszen valóban, ahogy ön is mondja, a személyi biztonság az első, a bűncselekmények megakadályozása, lehetőség szerint megelőzése az első, a kiemelt terrorcselekményekre való odafigyelés az első és kiemelt dolog. De ha mégis sajnos valami megtörténik, akkor nyilván ez az azonosításban biztos, hogy sokat segít a hatóságoknak. Tehát fiataljaink védelme, ez az elsőrendű szempont. És miután ön is mondta, hogy Magyarország valóban fesztiválország lett abban a tekintetben, hogy rengetegen járnak különböző fesztiválokra, nagyon fontos minden tizenéves, huszonéves és persze az idősebb korosztálynak is a védelme.
Teljesen természetes, és köszönöm szépen, hogy erre külön figyelmet is fordítottak az előterjesztők, bár törvényi kötelezettségük is lesz majd mindazoknak, akik szervezők lesznek, miszerint az adatokat nem a kormánynak, nem politikai pártoknak, hanem természetesen a szervezőknek kell az adatvédelemnek megfelelően és a jogszabályoknak megfelelően tárolniuk, illetve egy idő után megsemmisíteniük.
Én csak egy megjegyzést tennék. Amikor ön beszélt, képviselő úr, akkor Arató Gergely egyből bekiabálta, hogy „persze”. Biztos magukra gondoltak, hiszen a mostani ellenzéki roncsderbin halljuk azt, hogy úgy használnak fel adatokat, ami nem legális, legalábbis nem tűnik annak. Tehát én nem is értem ezeket a közbeszólásokat. Én bízom annyira a fesztiválszervezőkben és bízom annyira az országban tevékenykedő szervezőkben, akik nem Fidesz-, nem KDNP-, nem Jobbik-, nem tudom, nem MSZP-szervezők, hanem általában fesztiválszervezők, és biztos erre is oda fognak figyelni.
Köszönöm szépen az előterjesztésüket. A kormány támogatja. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem