DR. VEJKEY IMRE,

Teljes szövegű keresés

DR. VEJKEY IMRE,
DR. VEJKEY IMRE, az Igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Minden hozzászóló, minden felszólaló elismerte és méltatta, hogy úgy a 2017. évi, mint a 2018. évi ombudsmani beszámoló a törvényi rendelkezéseknek megfelelőn mutatja be az alapvető jogok biztosának alapjogvédelmi tevékenységét. Mindezek alapján a B/417. és B/4398. számú beszámolókat és az Igazságügyi bizottság határozati javaslatait az Országgyűlésnek is elfogadásra ajánljuk. Kérem képviselőtársaimat tehát, hogy a határozati javaslatokkal együtt a beszámolók elfogadását szavazzák meg.
A magam és a Fidesz-KDNP nevében is köszönöm szépen az ombudsman úrnak az elvégzett munkáját. Köszönjük. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem