DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Először is szeretném visszautasítani azt a mondatát, amely már-már bangónéi mélységekbe lökte az ön felszólalását, amikor azt mondta, hogy iskolázatlanok a Fidesz szavazói. Ezt minden Fidesz-szavazó nevében kikérem öntől, tisztelt képviselő úr (Felzúdulás, közbekiáltások a Jobbik padsoraiban: Ne hazudjál! Hazudsz! Ez egy ferdítés, csúsztatás!), és azt a fajta liberális módszert, amelyet harminc éven keresztül hallhattunk Magyarországon, hogy ha a nemzeti oldalnak, a jobboldalnak, a kereszténydemokrata pártoknak sok szavazója van - márpedig az elmúlt választásokon eléggé sok szavazónk volt szerencsére, amit köszönünk is nekik, hogy eljöttek és minket támogattak -, akkor ezt csak ismerethiánynak, aluliskolázottságoknak tudják be; mert aki nyilván kellő ismeretekkel rendelkezik, aki kellő iskolázottsággal rendelkezik, az a liberálisok szerint csak a liberálisokra szavazhat.
Nem tudom, hogy önök ezt hogyan értékelik, de mindenesetre nem csodálom, hogy egyfajta durcásság van önökben a választókkal szemben, hiszen a választók önöket rendre-rendre megbüntetik a választásokon, mióta elhagyták a saját elveiket, és aprópénzért eladták az egykori saját eszméiket, ha azok egyáltalán valósak voltak. (Dr. Brenner Koloman: Száraztészta! Száraztészta!) Így az ellenzék legerősebb pártjából pár év alatt az ellenzék egyik leggyengébb pártjává váltak, csak emiatt nem a választókra kell mérgesnek lenni, és nem őket kell különböző pejoratív jelzőkkel illetni. Bár a saját távozó országgyűlési képviselőjük is azt mondta önökről, hogy az egy európai parlamenti képviselői helyük, amit a Jobbik szerzett… (Felzúdulás a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem