SZABÓ TIMEA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ TIMEA
SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a rendkívüli ülést azért hívtuk össze, mert az Európai Bizottság egy nagyon friss jelentése szerint a magyar emberek 96 százaléka, azaz tízből tíz magyar ember aggódik a klímaváltozás miatt. Aggódik, mert pontosan tudja azt, hogy ha nem cselekszünk nagyon-nagyon gyorsan, akkor a gyerekeink, unokáink a szó legszorosabb értelmében már egy élhető lakóhelyért, élelemért és a vízért fognak háborúzni.
Kedves itt nem lévő, azaz nulla darab kormánypárti Képviselő! Tudják, az a baj, hogy amikor maguk nem jönnek el egy ilyen nagyon fontos ülésre, akkor nem velünk szúrnak ki, hanem nyíltan kimondják azt, hogy önök magasról tesznek a magyar emberek egyik legégetőbb problémájára és a gyerekeink jövőjére.
Miközben a Fidesz-frakció szerint az ellenzék csak botránykeltéssel foglalkozik, amikor összehívjuk ezt az ülést a klímaváltozással és a klímakatasztrófával kapcsolatban, akkor közben kiderül, hogy idén nyáron mérték a legmelegebb időt az egész világon. Még az ellenzékiséggel aligha vádolható Origo is a következő címmel jelentetett meg egy cikket júniusban: „Iszonyú meleg lesz Budapesten a legújabb tanulmány szerint”. Bizony, néhány éven belül olyan elviselhetetlen hőség lesz Budapesten, hogy a gyerekek, idősek, beteg emberek, de még az egészséges felnőttek is kegyetlen idők elé néznek.
Amikor a klímaváltozásról beszélünk, akkor nem a jövőről, hanem a jelenről beszélünk. Nem húsz év múlva, hanem idén nyáron történt az, hogy a Kútvölgyi Kórházban rosszul lett műtét közben egy kórházi dolgozó, mert 34-35 fok volt a műtőben, de a betegek is friss műtét után 33-34 fokos szobában kénytelenek úgymond gyógyulni, mert sehol nincs például klímaberendezés. De a szélsőséges hőhullámok nemcsak Budapestet fogják veszélyeztetni. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései szerint a következő évtizedekben az ország területének 40 százalékában évente akár két hónapig is lehet 38-40 fok. Békéscsaba, Orosháza, Szeged, Kiskunfélegyháza, Kecskemét és Szolnok, sőt Debrecen és Nyíregyháza is mind abba a zónába esik, ahol nyaranta élhetetlen állapotok uralkodnak majd.
Európában már aktívan tesznek azért, hogy megvédjék a lakosságot, és tegyenek a klímaváltozás hatásai ellen, itthon viszont Orbán Viktor még mindig az ellenzék hisztijének titulálja ezt a problémát. Amíg az Unióban aktív a nap- és szélenergia-termelés, addig Orbán Viktor blokkolja a nap- és szélerőművek építését, nehogy kiderüljön, hogy van egy sokkal tisztább, olcsóbb energiaforrás, mint a Paksi Atomerőmű vagy éppen Mészáros Lőrinc mátrai szénerőműve. De megint itt sem szól semmi másról ez az egész Orbán Viktornak, csak a haverok lopásáról és meggazdagodásáról. 2016-ban Orbán Viktor egy olyan szabályozást vezetett be Magyarországon, amely szerint a lakott területek 12 kilométeres körzetében nem lehet szélerőművet építeni. Na most, az a helyzet, hogy Magyarországon nincs olyan pont, ahol ez a szabályozás életbe tudna lépni, azaz tudnának szélerőművet építeni, mert láss csodát, csak 11,5 kilométeres körzetben vannak ilyen pontok. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor pont 12 kilométert szabott meg - azt akarják, hogy ne épüljenek szélerőművek. Ilyen pofátlan szabályozás a világon sehol máshol nincs!
De Orbán Viktor és az emberei a fákat is úgy irtják, mintha azok lennének a legfőbb ellenségeink. Hőkamerás felvételek mutatják azt, hogy a betonon nyáron 70 fokos hőségben sugároz az aszfalt, miközben a fás részeken 25-30 fok van csak. Orbán Viktor és kormánya Tarlós István helytartóval együtt tagadja ezt a közelgő veszélyt, és esélyt sem ad a magyar embereknek arra, hogy felkészülhessenek, hogy védekezhessenek. De mi üzenjük nekik, hogy október 13-án itt vannak az önkormányzati választások, ahol a városoknak újra esélyt fogunk adni arra, hogy saját hatáskörben tegyenek a klímaváltozás ellen.
Budapesten Karácsony Gergely is arra készül, hogy a megafonba idétlenkedő Tarlós Istvánt leváltva, a fővárosiakat megvédje a közelgő veszélytől. Karácsony Gergely vezetésével Budapesten lecseréljük a környezetszennyező buszokat, fejlesztjük a kötöttpályás közlekedést, bővítjük a bicikliút-hálózatot. A kórházakat klímaberendezéssel szereljük fel; folytatjuk a budapesti lakásállomány energiahatékony szigetelését; elősegítjük a napelem terjedését; az új fővárosi beruházást megújuló energiával látjuk el; létrehozzuk a város legnagyobb telepített parkerdejét, a budapesti nagyerdőt; tájékoztató kampányokat indítunk a lakosságnak és az iskolákban is, hogy fel tudjanak készülni a klímatudatos életre.
Kormánypárti képviselők, maguk el sem jönnek egy ilyen nagyon fontos vitára, mi viszont október 13-án megmutatjuk, hogy a változás a városokban el fog kezdődni. Budapesten Karácsony Gergely vezetésével, vidéken pedig az újonnan megválasztott ellenzéki polgármesterekkel közösen meg fogjuk védeni a magyar embereket a klímaváltozás hatásaitól. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Október 13-án megmutatjuk, hogy a jövőnk nem Orbán Viktor tolvaj haverjaié, hanem a gyerekeinké.
Köszönöm. (Taps az LMP, a Párbeszéd és az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem