Döntések előterjesztések tárgysorozatba vételéről
Tisztelt Országgyűlés! Most előterjesztések tárgysorozatba vételéről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy tegnap ezek tárgyalását már lefolytatta az Országgyűlés. (Folyamatos, nagy zaj. - Az elnök csenget.)
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Keresztes László Lóránt és Hohn Krisztina LMP-s képviselők által „A közművezeték-adó vízügyi ágazatban történő kivezetése érdekében a közművezetékek adójáról szóló 2012. évi CLXVIII. törvény módosításáról” címmel T/6617. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 58 igen szavazattal, 109 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e az Ungár Péter és Csárdi Antal LMP-képviselők által „Az ápolási díj összegének a mindenkori minimálbérhez történő kötése” címmel H/6918. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a határozati javaslatot 58 igen szavazattal, 110 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Gyurcsány Ferenc, DK, és képviselőtársai által „Az Örmény Genocídiumról való megemlékezésről” címmel H/7887. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a határozati javaslatot 36 igen szavazattal, 108 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Tóth Bertalan, MSZP, és képviselőtársai által „A nyugdíjasok megbecsülésének és az idősek szociális biztonságának megteremtése érdekében szükséges intézkedésekről” címmel H/7582. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a határozati javaslatot 58 igen szavazattal, 111 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Tóth Bertalan, MSZP, és képviselőtársai által „Az egyes kormányzati szoftverlicensz beszerzések körülményeinek tisztázására, valamint az ezekkel kapcsolatos korrupció feltárását szolgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról” címmel H/7269. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a határozati javaslatot 56 igen szavazattal, 114 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Szabó Timea, Párbeszéd, és képviselőtársai által „Az új Fővárosi Közgyűlés által elfogadott átláthatósági rendelkezések érvényesítéséről a magyarországi önkormányzatoknál” címmel H/7961. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a határozati javaslatot 54 igen szavazattal, 114 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Szabó Timea, Párbeszéd, képviselő által „A szegénység felszámolásáról” címmel H/7730. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a határozati javaslatot 56 igen szavazattal, 112 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Tordai Bence, Párbeszéd, képviselő által „A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról” címmel T/8022. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 57 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 111 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Z. Kárpát Dániel, Jobbik, képviselő által „Az adósságcsapdába került személyek megsegítéséről” címmel T/7951. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak!(Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 58 igen szavazattal, 111 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.